nlc.hu
Sztárok

30 millióra perli Szilágyi Liliánát az apja

Szilágyi Liliánát 30 millióra perli az apja

Személyiségi jogi pert indított Szilágyi Liliána ellen az apja.
Szilágyi Liliána a vízben

Szilágyi Liliána a múlt héten egy újabb megrázó interjúban beszélt a gyerekkorában őt ért zaklatásokról, amelyet állítása szerint édesapja, Szilágyi Zoltán követett el. A korábbi olimpikon úszó, ügyvéd már a botrány kirobbanása után hazugnak nevezte és megfenyegette lányát, valamint közölte, hogy jogi útra tereli az ügyet.

A Blikk most úgy értesült, hogy az apja keresetet ad be Liliána ellen; ezt az ügyvédje közölte Szilágyi exfeleségével. A lap szerint

a volt férj legalább három pert indított már az anya ellen házasságkötés felbontása miatt vagyonjogi, ingatlanokkal és céges kötelezettségekkel kapcsolatos ügyekben. Most Liliánával szemben 30 millió forintos személyiségi jogi eljárást kezdeményez.

A lapnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes azt mondta, ezek a perek nem csak a pénzről szólnak, Szilágyi Zoltán ügyvédként otthonosan mozog ebben a világban, így akarja megtörni a feleségét és a lányát.

Szilágyi Liliána 2021 végén állt ki a nyilvánosság elé azt állítva, hogy édesapja korábban fizikailag, mentálisan és szexuálisan is bántalmazta őt. Az úszószövetség vizsgálatot indított, és megállapították, hogy az úszónő igazat mondott. Büntetőeljárás azonban nem indult az ügyben, a rendőrség szerint azért, mert Szilágyi Liliánát háromszor keresték, de egyszer sem jelent meg a hatóság előtt, így a feljelentést elutasították.

(Kiemelt kép: Instagram/Szilágyi Liliána)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top