nlc.hu
Sztárok

Megromlott a monacói hercegi házaspár házassága?

Küszöbön a válás? Állítólag elhidegült a monacói hercegi pár

Tavaly november óta most először állt nyilvánosság elé Albert herceg és felesége, ám a közös fotójuk nem éppen boldogságról árulkodik.

Válás fenyegeti a monacói hercegi családot. Charlene hercegné és Albert herceg meglehetősen távolságtartó az utóbbi időben – számolt be a Tények Plusz. Egyesek szerint olyannyira megromlott a viszonyuk, hogy már a válás is szóba került köztük. Ami egyáltalán nem csoda, mert sorra bukkannak fel a herceg törvénytelen gyerekei, a hercegné pedig – az állítólagos betegsége miatt – hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől.

Egyes, a hercegi párhoz közel álló források szerint már a jegyességük előtt kiderült, hogy Albertnek több nőtől is gyereke van. A herceg végül a két törvénytelen örökösöket sajátjaként ismerte el, így megkapták a Grimaldi családnevet, de az öröklési sorrendben nem kaptak helyet. Apjuk azonban így is jócskán támogatta őket anyagilag. Állítólag az esküvőjük előtt Charlene tudomást szerzett további törvénytelen gyerekekről is, és ezen annyira kiborult, hogy el akart szökni az esküvőjükről, de ezt nem hagyták neki.

Az esküvő óta eltelt 11 évben úgy tűnt, Charlene nem találja a helyét az udvarban, ráadásul a házasságuk óta is sorra jelentkeztek olyan nők, akik – állításuk szerint – gyereket szültek a hercegnek.

a monacói hercegi pár

A monacói hercegi pár legutóbbi nyilvános szereplésén készült fotó is azt mutatja: valami nagyon nem stimmel a házaspár között – Forrás: TV2 / Tények Plusz – videó

Legutóbb attól volt hangos a sajtó, hogy Charlene novemberi rejtélyes eltűnése óta most először állt nyilvánosság elé a hercegi pár. A palota szerint a hercegné egészségügyi problémák miatt volt hosszú hónapokig távol. A legutóbbi közös szereplésükkor azonban nagyon ridegen viselkedett a férjével – derült ki a Tények Plusz riportjából. Oly annyira, hogy már a pár válását rebesgetik, de a szakítást azonban cáfolta a monacói palota.

Olvass még hercegi párokról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top