nlc.hu
Sztárok

Óvja a médiától az új párját Csuti

Csuti és új szerelme ezért nem áll közösen kamera elé

Nagyon óvatos Kulcsár Edina exférje, hiszen nemrégen ért véget 6 évig tartó kapcsolata.

Szabó András Csuti – manapság divatos módon – egy posztban mutatta be követőinek új kedvesét, Ginát. Ennek már 5 hete, de azóta sem viszik túlzásba a közös képeket, együtt pedig még nem álltak kamera elé. Kulcsár Edina exférje tudatosan hozta meg a döntését. Elmondása szerint lassú léptekkel haladnak, egyre inkább engedi be új párját a komfortzónájába, de tudatosan nem akarja őt műsorokban mutogatni.

Csuti

Szabó András Csutira újból rátalált a boldogság (Forrás: RTL Klub / Fókusz – videó)

„Tanulva a múltból, próbálom megóvni minden problémától, ami ezzel járhat. Nem akarom, hogy Instagramon terméket reklámozzon, és teljesen tudatosan mondok nemet számtalan olyan műsornak, amitől az elmúlt hetekben is, talán a létező összes tévécsatornától megkerestek minket, hogy menjünk. Nem megyünk! (…) De azt is szeretném gyorsan elmondani, hogy egy másodpercig nem tartok attól, hogy ne állná meg a helyét” – indokolta döntését a Fókuszban Csuti, akinek a gyerekei a legfontosabbak.

„Ha kell, az egész életemet leélném egyedül, ha a gyerekeim nem fogadnák el a páromat” – jelentette ki. Erről azonban szó sincs: új szerelme a kisfiával és a kislányával is nagyon jól kijön.

Olvass még Csutiról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top