nlc.hu
Sztárok
Istenes Bence interjú

Istenes Bence: „A tévé csak egy a sok munkám közül”

A műsorvezető a karrierje elejétől kezdve tudatosan építi a brandjét.

Idén 25 éves az RTL Klub. Múlt héten egy sajtótájékoztató keretén belül bejelentették, hogy a csatorna októbertől arculatot és nevet vált majd. Az eseményen ott volt Istenes Bence is, aki 12 éve csatlakozott a csatornához.

„2010-ben, amikor még a Vivánál dolgoztam, áthívtak egy castingra az RTL-hez, ami jól sikerült és szerencsére a két csatorna is meg tudott egyezni. Nyilván számomra ez egy nagyon nagy pillanat volt, hiszen abban az időben én pont erre vágytam, mert azt éreztem, hogy addigra az előző munkám során mindent megtanultam, ami meg lehetett. Szerettem volna fejlődni és új dolgokat kipróbálni.

Az elmúlt években Bence számos szerepben kipróbálta magát, egyre nívósabb produkciók műsorvezetőjeként láthatták a nézők. Egy rövid időszakra még a rádiózásba is belekóstolt, ám az nem tartott tovább egy évnél.

Istenes Bence

Istenes Bence (Fotó: Trenka Attila)

Hosszú évekig a tévé volt az egyetlen és fő elfoglaltságom. Majd jött a rádiózás, de azt nem tudtam a tévézés mellett csinálni, mert teljesen szétszakadtam. Később pedig a műsorvezetés mellett bejöttek új projektek is, majd kimentünk Németországba. Most pedig ott tartok, hogy a tévé csak egy a sok munkám közül. Több tartalmat is gyártok online, van egy ügynökségem, amelyről bár keveset kommunikálok, sokat dolgozom vele. Ott van az IstenEst is, ami szintén nagy prioritást élvez.”

Az ember nehezen tudja elképzelni, hogy fér bele ennyi minden 24 órába, de a műsorvezetőnek már ezzel sincsen gondja.  „Tudatosan kell csinálni. El kell dönteni, hogy mikor mi a fontos az ember életében, meg kell tanulni nemet mondani. Előre össze kell rakni a napokat, nagyon fontos a logisztika, hogy minden a helyén legyen és időben elkészüljön.

Az elmúlt évek során nem egyszer felröppent a pletyka, hogy a TV2 magához csábítaná Bencét, de ő már többször is visszautasította a csatornát. „Ott nagy szerepet játszik a politika, amibe én ilyen szinten nem akarok belefolyni. Ha el akarom mondani a véleményemet, álláspontomat, azt magamtól szeretném, és nem azért, mert megmondják nekem, hogy mit kell. A legfőbb indokom mindig is ez volt, amiért nemet mondtam. Emellett pedig azt gondolom, hogy vérprofi az RTL: mindig, mindent meg tudtunk beszélni, mindig megtaláltak olyan feladatok, amik számomra kedvesek voltak. Sosem volt okom átmenni a konkurenciához.”

Istenes Bence

Fotó: Trenka Attila

Bence 2020-ban indította útjára az IstenEstet, ami nagyon népszerű és sikeres műsorrá nőtte ki magát – ennek a titkát is megosztotta az nlc-vel. „Olyan embereket hívok meg, akiket kedvelek, akikre felnézek és akiket különleges embereknek gondolok, akik számomra érdekesek, értéket képviselnek. Szerintem ők is kedvelnek engem, azért jönnek el, ez az egyik titka, hogy olyan a légkör, amilyen. A másik pedig, hogy egy természetes közeget teremtünk. Mindenféle sallangtól és mű dologtól mentesek vagyunk. Csak őszintén beszélgetünk, nem játsszuk meg magunkat. Szerencsére a visszajelzések is nagyon pozitívak, egyre nagyobb a hallgatóság, nézettség, ami miatt most már látom és érzem, hogy megérte rengeteg pénzt beleölni. Folyamatosan fejlődtünk. Ősszel indul a negyedik évad, ami azt hiszem, az eddigi legjobb lesz.”

Vasárnap este pedig elstartolt az RTL Klub új műsora, a Tehetség első látásra. „Nagyon élveztem a forgatást, és úgy vettem észre, hogy akik benne lesznek, ők is hasonlóan jól érezték magukat. Sokat nevettünk, sok volt a wow-élményünk, mert lesznek olyan látványos produkciók, amiktől még nekem is leesett az állam. Van benne izgalom, dráma, feszültség. Szerintem nagyon izgalmas a tévénézők számára is.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top