Még csak a második napon vannak túl a szereplők a Nyerő Párosban, máris tapintható a feszültség. Az első napon Tóth Bence és Tóth Szabi szólalkoztak össze (aminek hamarosan folytatása is lesz az előzetes alapján), majd Megyeri Csilla és párja, Zsolti vitájától volt hangos a villa. A második játék után együtt buliztak a szereplők, ám Tóth Bence és Törőcsik Dani beszélgetése nem a terveik szerint alakult.
Láttam, hogy mindenki jól érzi magát, és a Bence húzogatta el az embereket beszélgetni folyamatosan, azokat, akikkel jóban vannak. Nem azt mondom, hogy befeszített, de nem tudom hova tenni. Konkrétan azt érzem, hogy Bencének van velem baja. Valamiért velem mufurc a Bence
– mondta a párjának az egykori Éjjel-nappal Budapest-szereplő. Dani barátnője próbálta megnyugtatni azzal, hogy férfiként riválisnak tekinti őt Hódi Pamela férje, biztosan emiatt viselkedik vele másképp.