nlc.hu
Sztárok

Kapcsolatukról vallott Zdroba Patrik párja

Még a barátnője is melegnek hitte eleinte Zdroba Patrikot

Jövőre összeházasodnak, és az új lakásukban már gyerekszoba is lesz.

A Nyerő Párosban több játékos is megkérdezte Zdroba Patriktól, hogy miért van ennyi feminin vonása, talán csak nem a saját neméhez vonzódik? Párja, Bádoki Bettina elárulta a BEST magazinnak, milyen férfinak látja kedvesét.

Zdroba Patrik

Zdroba Patrik és menyasszonya, Bádoki Bettina (Fotó: Sajtóklub)

Elmondása szerint azonnal megtetszett neki Patrik, a hangja, a kisugárzása, a mosolya. „Először én is azt hittem, hogy a saját neméhez vonzódik. Gondoltam, sebaj, majd haverok leszünk. Írtam is neki este az egyik közösségi oldalon, mennyire jó a hangja, és hogy tetszett az előadása. Elkezdtünk beszélgetni, majd egyszer csak azt írta, hogy gyönyörű vagyok. Itt kezdtem el kételkedni. (…) Az első éjszaka után pedig már tudtam, semmi köze a férfiakhoz. Sőt nála gyengédebb, kedvesebb, szerethetőbb férfi nincs is a világon” – mesélte az énekes szerelme, akit nem érdekel, hogy Patrik még ma is kapja a beszólásokat a neten. 

„Én látom benne a férfit. (…) Jobban megérti a lelkemet, a tetteimet és a hisztijeimet is, mint bármelyik másik pasi, akivel kapcsolatba kerültem korábban. A köztünk lévő kémiáról nem is beszélve” – vallotta be Bettina, aki azt is elárulta, hogy jövőre összeházasodnak, sőt családalapításra is készülnek: „Közösek a céljaink: elköltözni a bérelt lakásból egy sajátba, olyanba, ahol van egy gyerekszoba. Vagy kettő!”

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

BEST - címlap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése