nlc.hu
Sztárok
Götz Anna meseszép huszonéves volt

Götz Anna leánykori fotójától leesik az állad

Götz Anna mögött nehéz két év áll, hiszen elvesztette férjét, Böröndi Tamást. Az 59 éves színésznő újra talpra állt, és tervei megvalósításán dolgozik.

Götz Anna 1985-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1985–2000 között a Nemzeti Színház tagja volt, 2000-től szabadfoglalkozású színésznő. Jelenleg a Vidám Színpad tagja.

Götz Anna akkor és most

Götz Anna pályája elején (Fotó: x Archívum Nők Lapja)

Édesapja Götz Béla díszlettervező. Első férje, Rubold Ödön színész, közös ikergyermekeik, Emília és Bálint 1995 áprilisában születtek. 2010 és 2020 között második férje Böröndi Tamás színész, színházigazgató, aki két évvel ezelőtt hunyt el.

Böröndi Tamás és Götz Anna életük késői szakaszában találtak egymásra, de hatalmas szerelem volt az övék. A színésznő remélte, sokáig fogják majd egymás kezét, de el kellett engednie a párját.

„Szorítottuk egymás kezét, hogy végre megtaláltuk egymást, és hogy ez a boldogság soha ne érjen véget. Be akartunk hozni minden lemaradást, időt, amit addig nem tölthettünk együtt. Olyan intenzív és boldog tíz év van mögöttünk, hogy ilyen szempontból nem lehetek elégedetlen, semmi fontos dolog nincs, ami kimaradt volna az életünkből. Ennyi adatott meg nekünk, az a baj, hogy csak ennyi. Számomra soha fel nem dolgozható tragédia Tamás halála”  – mondta Best magazinnak Götz Anna.

Nem hagyja veszni férje örökségét, a Vidám Színpadot

A színésznő megfogadta, tovább viszi a Vidám Színpad egykori igazgatójának örökségét, és két év után végre újra nézőket fogad a teátrum. 

Götz Anna akkor és most

Götz Anna és Böröndi Tamás (Fotó: Olajos Piroska/solwee)

„Tamásnak rengeteg terve volt. Szeretett volna fiatalítani, ifjú színészekkel új előadásokat színpadra vinni, szélesíteni a repertoárt… Ezeket most megvalósítjuk. Mellette voltam hét évig, pontosan tudtam, mit hogyan szeretne. Miután elveszítettem őt, megfogadtam, hogy teljesítem az álmát, és a legnagyobb szakmai alázattal folytatom a munkát. A gyászban rengeteget segített a tudat, hogy talpra kell állnom, mert vár rám a színház. Bár nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenünk, nagy stresszel járt mindez, és sokszor annyi a feladat, hogy nem elég egy nap 24 órája, szívesen csinálom. Fárasztó, kimerítő, de legalább lefoglal és új értelmet adott az életemnek” – idézte a Blikk Götz Annát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top