Nemazalány, azaz Halastyák Fanni nem bírta uralni az érzéseit az Ázsia Expresszben. A fiatal előadó rettenetesen fél a lovaktól, most pedig ismét olyan feladatot kaptak, ahol szembesülnie kellett saját démonjaival.
Párja, Szlépka Armand próbálta megnyugtatni, mégis pánikrohamot kapott.
„Nekem már nagyon régóta nem volt pánikrohamom. Nem pánikbeteg vagyok. Voltam az, nagyon sok éven keresztül, de ezt inkább mondanám egyfajta bizalmatlanságnak. Nem könnyen bízok meg emberekben és állatokban, és mivel teljesen új terep volt, rám jött ez a pánikbetegség. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egyszerűen az emberbe beleszorul a levegő, és nem feltétlenül érzi jól magát” – mondta később a kameráknak Fanni.
Nem ő az első, nem olyan régen Gáspár Győző is pánikrohamot kapott az egyik feladat közben, őt felesége, Bea próbálta összeszedni.