nlc.hu
Sztárok

Ördög Nórát ezek a celebek lepték meg a legjobban

DWTS: „Sok váratlanul jól teljesítő páros van” – Ördög Nórát ezek a celebek lepték meg a legjobban

A zsűritagok állítják, nincs kedvencük.

Ördög Nóra és Juronics Tamás voltak a Mokka vendégei, ahol arról beszéltek, sok összetevője van annak, hogy egy páros maximálisan pontszámot kapjon a Dancing with the Stars-ban. Habár Nóriékat sokszor megérintik a versenyzők és produkcióik, néha még el is érzékenyülnek, számukra is akadtak olyanok, akik meglepetéssel szolgáltak. 

Juronics Tamás és Ördög Nóra

Juronics Tamás és Ördög Nóra a Mokkában

Sok váratlanul jól teljesítő páros van az idei évben. Azt érzem, nagyjából már elvesztettük azokat, akiknek ösztönösen nem volt annyi tehetségük a tánchoz, mint azoknak, akik még bent vannak. Persze, van egy-két kiemelkedő figurája a versenynek, de nagyon sok meglepetést okoztak már eddig is, még azok is, akiket középmezőnybe soroltunk az első pár alkalommal. Szerintem ez most egy nagyon kiegyenlített élmezőny. Nekem a Vavra Bence és az Iván Bence is nagy meglepetés volt” – mondta Nóra, majd Tamás azzal egészítette ki, hogy szerinte most még mindenkinek megvan az esélye a győzelemre. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top