nlc.hu
Sztárok

Ryan Gosling 41 éves

„Azzal a személlyel vagyok, akivel együtt kell lennem” – 41 éves lett az egykori szívtipró, Ryan Gosling

Mielőtt Eva Mendes családapát faragott volna belőle, Ryan Gosling körül hemzsegtek a csinos nők, ezért is gondolták sokan, hogy a latin szépség mellett sem fogja sokáig húzni. Tévedtek.

Ryan Gosling igazi kanadai színész. Ez mit jelent? Azt, hogy karrierje kezdetén ő is szerepelt az ország egyik kultsorozatában a Váratlan utazásban, igaz, egyetlen rész erejéig, és egy felejthető karakter bőrébe bújva, de ez pont elég volt ahhoz, hogy nyomot hagyjon a szakmában. Persze a karrierje korábban indult, ő is tagja volt a híres-hírhedt Mickey Mouse Club-nak, Britney Spears, Christina Aguilera és Justin Timberlake oldalán, így viszonylag hamar bekerült a showbiznisz világába.

2000-ben jött ki az Emlékezz a Titánokra! című film, amiben Denzel Washington oldalán játszott, 2001-ben a Hitetlen, amivel a kritikusokat is meggyőzte, a 2002-es Kísérleti gyilkosságban pedig majdnem sikerült megúsznia a felelősségre vonást – a rosszfiús zsáner egy pillanat alatt a közönség kedvencévé tette. A forgatás során – a köztük lévő 16 év ellenére – összejött a film főszereplőjével, Sandra Bullockkal, de a dolog alig néhány hónap alatt kifulladt, ami nem meglepő, hiszen Gosling még csak 22 éves volt, és körülzsongták a nők. 

Ryan Gosling és Sandra Bullock

Sandra Bullockkal csak néhány hónapot voltak együtt, mielőtt Ryan dobta a színésznőt (Fotó: Getty Images/Gregg DeGuire)

2004-ben végre romantikus szerepben is bizonyíthatott, ekkor kapta meg a Szerelmünk lapjaiban Noah karakterét – és ezzel meg is érkeztünk karrierje és magánélete fordulópontjához, az első igazán fontos nőhöz az életében, akit valójában először ki nem állhatott. 

Ellenszenvből szerelem

A gyűlöletet és a szerelmet egyetlen vékony hajszál választja el, és erre Gosling és filmbeli partnere, Rachel McAdams a legjobb példa, ugyanis amennyire jól működött közöttük a kémia a képernyőn, annyira nem állhatták egymást. A Szerelmünk lapjai rendezője Nick Cassavetes a VH1-nek adott nyilatkozatában elárulta, hogy alig kezdték el a forgatást, mikor a színész azt kérte, cseréljék le McAdams-et, mert nem tud vele dolgozni. Mikor nemet mondott neki, a főszereplők elvonultak egy szobába és a stábtagok ordítozásra lettek figyelmesek.  

Utána jobb lett. Kiadták magukból. Szerintem Ryan tisztelte őt, amiért kiállt a karaktere mellett, Rachel pedig boldog volt, hogy ezt a nyilvánosság elé tárta. A forgatás többi része sem volt zökkenőmentes, de simábban zajlott.

Olyannyira, hogy mire befejezték, elmúlt minden ellenérzés, és egy évvel később, a premier környékén ők ketten már egy párt alkottak. A kapcsolat négy évig tartott, nagyon úgy tűnt, hogy végleg elköteleződtek egymás mellett – ki ne emlékezne az ominózus 2005-ös MTV Movie Awards-os csókjukra? –, de végül a karrierjük miatt 2008-ban a szakítás mellett döntöttek. Bár egyes pletykák szerint sokkal inkább Gosling kontrollmániája volt az, ami megmérgezte a kapcsolatukat, ugyanis, ha hinni lehet a szóbeszédnek, McAdams szakmai döntéseit is irányítani akarta. 

Ryan Gosling és Rachel McAdams

A legjobb filmes csókot neki és Rachel McAdams-nek ítélték oda (Fotó: Getty Images/J. Shearer)

Átmeneti üresedés 

A 2008-as szakítás után Goslingot több nővel is összehozták. 2009 és 2010 között állítólag Kat Dennings-szel randizott (ez volt egyébként a leghosszabban tartó, a feltételezések szerint), de szintén ezekben az években két kevésbé ismert kollégájával Casey LaBow-val és Jaime Murray-vel is hírbe hozták. Egyik kapcsolatot sem erősítették meg, az azonban kiderült, hogy Goslingnak nincs konkrét zsánere. 

2010-ben azonban egy minden eddiginél ismertebb arc tűnt fel a radarján, Blake Lively személyében, akivel ez év októberében Disneylandben kapták lencsevégre, fagyizás közben. Néhány hónappal később a színésznő részt vett a Blue Valentine premierjének az afterpartiján, és néhány forrás azt is megerősítette, hogy nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, de végül amilyen gyorsan belobbant a szikra, olyan gyorsan hamuvá lett. Ezek után még egy gyors körben Olivia Wilde is képbe került, azonban 2011 tavaszára a színész hivatalosan is újra a szinglik táborát erősítette. 

A nagy Ő 

Úgy tűnik, hogy Gosling hamar beleszeret a partnereibe, ugyanis Bullockhoz és McAdamshez hasonlóan Eva Mendes-zel is egy forgatáson találkoztak. A páros a Túl a fenyvesen című filmet forgatta együtt – ahol Gosling bankrablónak állt, hogy a Mendes karakterét és a gyereküket el tudja tartani –, nem sokkal ezután pedig már a párizsi Disneylandben kapták őket lencsevégre csókolózás közben, így nyilvánvaló lett, hogy valami kialakult közöttük. A forgatócsapat egyik tagja szerint: „Mindig is erős volt a kémia közöttük, ez csak idő kérdése volt.” 

Ryan Gosling és Eva Mendes

A vörösszőnyegen a legritkábban jelennek meg együtt, jóformán a 2012-es Torontói Filmfesztivál óta alig készült róluk közös kép (Fotó: Getty Images/Sonia Recchia)

A kapcsolat hatalmas reflektorfényt kapott, de ennek ellenére is sikerült nagyrészt maguknak megőrizni, a párizsi kiruccanás után hónapokig nem lehetett igazán hallani róluk. Amikor végül 2012-ben a Túl a fenyvesen premierjén kéz a kézben jelentek meg a Torontói Filmfesztiválon, már biztos volt, hogy ez nem egy futó fellángolás lesz. 2015-ben pedig a színész a Hello! magazin, és így a világ számára is egyértelművé tette mindezt:

Tudom, hogy azzal a személlyel vagyok, akivel együtt kell lennem. Ő Eva Mendes. Nincs más, akit keresek.

Eva Mendes saját bevallása szerint sosem tervezett gyereket, végül mégis bevállalta az anyaságot, 2014-ben megszületett az első kislányuk, aki az Esmeralda nevet kapta, 2016-ban pedig második is világra jött, őt Amadának keresztelték. A pár nemcsak az életét osztotta meg egymással, de újabb közös munkába fogott eközben, Gosling rendezőnek állt, a Lost River című filmet ő írta és rendezte, a főszerepben pedig Mendes volt látható. 

Még mindig 2016-ot írtunk, amikor felröppent a pletyka, hogy összeházasodtak egy nagyon intim ceremónia keretein belül, amin csak a szűk család vett részt, amit alátámasztott az is, hogy a színésznő gyűrűsujján feltűnt egy arany karikagyűrű, végül a TMZ cáfolta a híreket. Mendes egyébként sem volt soha házasságpárti: „Nem vagyok a házasság, mint intézmény ellen, mások esetében. Szeretem az egyesülés gondolatát – ez mind nagyon szép. De azt hiszem, tudod, ez egy nagyon régimódi, archaikus dolog. Eredetileg a földért csináltuk. Mennyiben romantikus ez?” – kérdezte Chelsea Handlertől egy korábbi interjúban. 

„Mintaférj” és apa 

Még ha Goslingból nem is lett férj, tagadhatatlan, hogy odáig van a párjáért és a gyerekeiért is. Amikor a La La Landért odaítélték neki a Golden Globe-ot, a beszédében az „ő hölgyének” köszönte meg a támogatást. 

Amíg énekeltem, táncoltam és zongoráztam, és a valaha volt egyik legjobb filmélményem csináltam, a hölgyem a második gyermekünkkel volt terhes, az első lányunkat nevelte, és megpróbált segíteni a bátyjának a rák elleni harcban. Ha nem vállalta volna mindezt, hogy átélhessem ezt az élményt, ma biztosan valaki más állna itt, szóval, Édesem, köszönöm.

Mindazzal együtt, hogy kevés betekintést engednek az életükbe, azért az is tudható, hogy Goslingból remek apa lett. Imád otthon lenni a családjával, szívesen süt és még a fürdetésben is részt vesz. Közös megegyezés alapján azonban a gyerekeiket nem mutogatják a közösségi médiában, és sokáig a lesifotósok sem tudták őket lencsevégre kapni, annyira óvták a család privát szféráját. Mikor Mendest ezzel támadták az Instagramon, nem kezdett magyarázkodásba, egyszerűen annyit írt: „Nem beszélek Ryanről és arról a sok csodás dologról, amit édesapaként művel, ezeket a dolgokat megtartom magamnak. Úgy érzem, az a legjobb, ha csak azt mondom el, ami még kényelmes nekem, de ebbe nem vonom be túlságosan őt, sem a gyerekeimet.” Sőt, az is kiderült egy másik interjúból, hogy ugyanolyan emberi érzésekkel küzdenek a szülőség kapcsán, mint bárki más. 

Annyira szórakoztató, gyönyörű és őrjítő. És persze nagyon nehéz. De ez az érzés, hogy… befejezzük a napunkat, lefektetjük őket az ágyba, és Ryannel úgy nézünk egymásra: Megcsináltuk, megcsináltuk. És viszonylag sértetlenül jöttünk ki belőle” – mesélte a színésznő a People-nek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top