nlc.hu
Szabadidő

Világsztárok a Váratlan utazásban

7 világsztár, aki vendégszerepelt a Váratlan utazásban

Tudtad, hogy több Oscar-díjas színművész is vállalt epizódszerepet az ikonikus kanadai tévésorozatban?

A Váratlan utazás szereplőinek többségét a sorozat tette igazán ismertté és főleg ebből a produkcióból emlékszünk rájuk ma is. Az évadok során azonban vendégszerepekben feltűntek olyan színművészek is, akik már a sorozattól függetlenül is világsztárok voltak, illetve egy fiatal tehetség is, aki a későbbiekben vált azzá.

Dianne Wiest

Dianne Wiest az 1986-os Hannah és nővérei, illetve az 1994-es Lövések a Broadwayn című filmekben nyújtott alakításáért is elnyerte az Oscar-díjat a legjobb női mellékszereplő kategóriában, de olyan filmekben is láthattuk, mint a Kairó bíbor rózsája, a Gumiláb, a Vásott szülők vagy épp az Ollókezű Edward. A Váratlan utazás egyetlen részében, a 7. évad 4. epizódjában tűnt fel, melyben Izzy Pettibone nagynénjét, Lillian Hepwortht alakította, aki a hitelezői elől elől menekül Avonlea-be, ahol aztán tehetős, nagypolgári életet élő hölgyként állítja be magát, míg ki nem derül róla, hogy súlyos pénzügyi gondokkal küzd. Alakítását Emmy-díjjal jutalmazták, a legjobb női vendégszereplő drámasorozatban kategóriában. 

Dianne Wiest a Váratlan utazásban

Dianne Wiest

Christopher Lloyd

Christopher Lloyd a Vissza a jövőbe-trilógia Dokijaként és az Addams Family Fester bácsijaként már A-listás világsztár volt, amikor 1992-ben elvállalt egy epizódszerepet a Váratlan utazás 3. évadának 5. epizódjában. Az általa megformált Alistar Dimple egy helyettesítő tanár, aki Hetty néni felmondása után érkezik az Avonlea iskolába, ahol sajátos, újszerű tanítási módszereit veti be, idővel azonban kiderül róla, hogy valójában nem is tanár, hanem színész.

Christopher Lloyd a Váratlan utazásban

Christopher Lloyd

Stockard Channing

A Grease Rizzójának szerepében világhírűvé vált Stockard Channing az 5. évad két epizódjában alakította Viola Elliotot, a Borneóból érkezett tiszteletes hóbortos feleségét. Érdekesség, hogy a színésznő akkor már régóta jó barátságot ápolt a sorozat Janet Kingjét alakító Lally Cadeau-val. A színésznő néhány évvel később egy másik Kevin Sullivan-produkcióban, a The Piano Man’s Daughter (A szívtipró zenész) című filmben is játszott. 

Stockard Channing a Váratlan utazásban

Stockard Channing

Faye Dunaway

Az 1967-es Bonnie és Clyde című filmmel világhírnevet szerzett és az 1976-os Hálózatban nyújtott teljesítményéért Oscar-díjat nyert Faye Dunaway a Váratlan utazás 6. évadának 11. részében formálta meg Polenska grófnőt, aki a fia esküvőjére érkezik Avonlea-be, a Fehér Homok Szállóba. Az elegáns, arisztokrata hölgyről azonban időközben kiderül, hogy családja teljesen elszegényedett.

Faye Dunaway a Váratlan utazásban

Faye Dunaway

Christopher Reeve

Az örök Superman, vagyis Christopher Reeve 1992-ben, a sorozat 3. évadának 7. részében alakította a titokzatos, veszélyesnek tűnő idegent, Robert Rutherfordot. A színész imádott lovagolni a magánéletben és a filmvásznon is. Ebben az epizódban is többször volt látható lóháton. Mint ismeretes, 3 évvel később egy lóversenyen szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében 2004-ben bekövetkezett haláláig kerekesszékhez kötve élte az életét.

Christopher Reeve a Váratlan utazásban

Christopher Reeve

Michael York

A Rómeó és Júlia, a Zeppelin, a Kabaré, a Logan futása és Gyilkosság az Orient Expresszen sztárja, Michael York emlékezetes mozifilmjei mellett televíziós munkákat is vállalt. 1990-ben a Váratlan utazás második évadának két epizódjában láthattuk az egykori hajóskapitány és a világítótorony őre, Ezekiel Crane szerepében, aki a szárnyai alá veszi Gus Pike-ot.  

Michael York a Váratlan utazásban

Michael York

Ryan Gosling

Ryan Gosling a listán annyiban kakukktojás, hogy ő nem a Váratlan utazásban való szereplését megelőzően, hanem később futott be. 1996-ban, 16 évesen bukkant fel  a sorozat 7. évadában, ahol az árva Bret McNulty-t alakította, egyetlen epizódban. 8 évre rá aztán megkapta a férfi főszerepet a Szerelmünk lapjai című filmben, mely világszerte ismertté tette a nevét.

Ryan Gosling a Váratlan utazásban

Ryan Gosling

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top