nlc.hu
Sztárok
Hazaköltöző sztárok

Sztárok, akik idén hazaköltöztek: Ada és Rubint Rella is felszámolta a külföldi életét

Több év után ismét Magyarországon élnek.

Már nem Skypon tartja a kapcsolatot a Magyarországon élő családtagjaival és barátaival Ada (Pintér Adrienn) és Rubint Rella. Mindkét celeb a nyár folyamán költözött haza, búcsút mondva külföldi életüknek.

Pintér Ada 3 évvel ezelőtt a párja miatt költözött ki Nürnbergbe, hogy ne kelljen távkapcsolatban élniük. Máté ugyanis az orvosi egyetem elvégzése után a szakvizsgájáig Németországban dolgozott és tanult. A szerelmesek 5 év után, 2020 augusztusában összeházasodtak, 2021 májusában pedig megszületett a kislányuk, Freya. Közös életüket nyár óta azonban már Magyarországon folytatják. Sőt a VIVA egykori műsorvezetőjének a 16 éves ikerfiai, Bálint és Bence szeptembertől már egy magyarországi gimnáziumban kezdték el a tanévet.

Pintér Ada,

Pintér Ada 3 évig élt Németországban a családjával – Forrás: RTL / Reggeli – videó

Az, hogy hazaköltözünk Magyarországra, Mátéval közös döntés volt. Mindketten tudtuk, hogy ez pár éven belül megtörténik” – árulta el Ada, akinek az orvos férje egyből el tudott helyezkedett Magyarországon.

Az extévésből lett LoveYourBelly-oktató bevallotta, Németországból a nagy sétáik, a babaúszás és az emberek mentalitása fog neki a leginkább hiányozni. Azt mondja, ő mindenkinek receptre írná fel, hogy pár évet külföldön éljen. “Kicsit képbe kerülnének az emberek, hogy külföldön sem minden tökéletes. Ha csak azért költözöl, mert nem érzed jól magad, akkor máshol sem fogod. Először magadban kell rendet rakni” – jelentette ki Ada.

Rubint Rella Ciprus után Budapesten kezdett új életet a férjével, Novothny Somával. A hazaköltözés oka az volt, hogy a 27 éves focistát leszerződtette a Vasas. 

Rubint Rella

Rubint Rella A Konyhafőnök VIP-ben – Fotó: Sajtóklub

Rubint Rella unokahúga ugyan a jövőjét külföldön képzeli el, mindenképpen kint szeretne élni, férje azonban ragaszkodik Magyarországhoz. Mivel a fociklub egy 3 éves (2025. június végéig szóló) szerződést írt alá Somával, így addig biztosan Magyarországon marad a sztárpár, aki korábban élt már Dél-Koreában és a németországi Bochumban is.

A fitneszoktató, influenszer itthon közös lakást is vásárolt férjével a 4. kerületi Káposztásmegyeren, mert úgy vélték, jobban megéri nekik, minthogy albérletre költsenek. Rella a hazaköltözés óta fitneszórákat tart, tévészerepléseket vállal (A Konyhafőnök VIP-ben bizonyított nemrég), valamint elvégezte a személyi edző képzést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top