nlc.hu
Sztárok

Legendák, akiktől idén búcsúztunk

Legendák, akiktől idén búcsúztunk

2022-ben több nagy legendától és sztártól is búcsút kellett vennünk. Voltak, akik szép kort éltek meg, de sajnos olyanok is, akik hirtelen távoztak közülünk.

Szalai Júlia 75 éves korában, november 21-én hunyt el. A Szociológiai Intézet azt írja róla, hogy a magyar szociológia nagy hatású, kiemelkedő képviselője volt, aki „élesen és érzékenyen látta és módszeres alapossággal vizsgálta a magyar és a közép-kelet európai régió társadalmainak jelenségeit. A magyar és nemzetközi szociológiát hosszú évtizedekre meghatározó publikációkkal gazdagította.”

Nyolcvanegy éves korában szintén november 21-én elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest. A Szőke Sziklaként ismert egykori középhátvédről november elején írta többek között egykori klubja, a Vasas, hogy a János Kórház belgyógyászati osztályára került, ahol tüdőgyulladás, keringési rendellenesség és fertőzés miatt szorult kezelésre. Az egykori labdarúgó ezt követően megfertőződött a koronavírussal is.

Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, edzõ, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, az MLSZ-életmûdíjasa az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2018. január 11-én

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Hetvenöt éves korában, október 26-án meghalt Maros Gábor színész és operaénekes.

68 éves korában, szeptember 21-én meghalt Mányoki Endre író, kritikus, szerkesztő. A Mozgó Világ, a Kortárs, a Hitel, az Irodalmi Jelen egykori szerkesztője, író, kritikus.

Augusztus 30-án, életének 81. évében elhunyt a Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, Hegyes Gabriella.

Hatvanhét éves korában, július 9-én meghalt Törőcsik András, az Újpesti Dózsa korábbi 45-szörös válogatott labdarúgója. A legendás futballista halálát tüdőgyulladás okozta, a Honvédkórházban hunyt el.

Június 4-én életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író. A József Attila-díjat 1973-ban és 1978-ban is megkapta (a kitüntetést 1957-ben nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett, később megkapta a Prima Primissima díjat, a SZOT-díjat, a Nagy Lajos-díjat, a Maecenas-díjat, a Karinthy-gyűrűt, az MSZOSZ-díjat és a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípot. A rádiókabaréban felolvasott humoros történeteinek poénjaiból szólás lett; szavai szerint már életében két utcát is elneveztek róla: a Szép utcát és a Mester utcát. Tavaly, 88 évesen mondta ki újra a boldogító igent.

Moldova György

Moldova György (Fotó: Schumy Csaba)

Kocsis Antal, a Móricz Zsigmond Színház örökös tagja 83. életévében hunyt el május 27-én. A Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, aki olyan darabokban játszott, mint a Csárdáskirálynő, az Őrült nők ketrece, a Mágnás Miska és a Három nővér.

Április 11-én életének 93. évében elhunyt Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, színműíró, műfordító, egykori kulturális miniszter, a Magyar Televízió korábbi művészeti vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és az Európai Akadémia alapítója

Február 23-án Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Lippai László. László 1985-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd a Madách Színházhoz szerződött. Száznál is több színházi szerepe közül legemlékezetesebbek a József és a színes, szélesvásznú álomkabát főszerepe, a Cabaret Konferansziéja, a Chicagóban Mary Sunshine, Az Operaház Fantomjában Monsieur André, vagy a Producerekben Carmen Ghia alakja. Nagyjátékfilmekben játszott karakterszerepei is jelentősek, szerepelt a többi közt a Vademberek, a Hatásvadászok, a Te rongyos élet, és a Hamis a baba című filmekben. Pályája során rengeteg tévésorozatban láthatták a nézők, közöttük az Angyalbőrben, a Kisváros, legutóbb pedig a Drága örökösök és a Jóban rosszban című sorozatokban. Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínészként számos világsztárnak kölcsönözte hangját, köztük Matthew Brodericknek, vagy Semir Gerkhan figurájának a Cobra 11 sorozatból, valamint a Dragon Ballból Son Goku karakterének.

Február 13-án elhunyt Bencze Márta, 83 éves volt. Bencze Márta 1964-től tanult énekelni a Rádió Tánczenei Stúdiójában. 1965 szilveszterén tűnt fel a Csak fiataloknak című számával. Ez lett Komjáthy György azonos című rádióműsorának szignálja. Első slágerének sikerét nem sikerült megismételnie, bár több Táncdalfesztiválon is indult.

Január 24-én 51 éves korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász. Tavaly december elején derült ki, hogy a sportoló megfertőződött koronavírussal és kórházba került. Először a lakhelyén, Sopronban kezelték, majd átszállították egy másik kórházba, ahol lélegeztetőgépre került. A Magyar Nemzet november 23-án kereste Csollány Szilvesztert, hogy interjút kérjenek tőle. Örömmel ált rendelkezésre, de egy hét türelmet kért, mert gyengélkedik. November 29-én már sms-ben üzente, hogy továbbra sem tud nyilatkozni, mert kórházba került. Később műtüdőre került, ám az állapotáról hetekig semmit nem lehetett hallani.

Csollány Szilveszter

Csollány Szilveszter

Január 4-én nyolcvanéves korában elhunyt Dobos Attila zeneszerző, táncdalénekes, akinek a nevéhez rengeteg magyar sláger fűződik. Dobos Attila olyan felejthetetlen dalokat írt, mint az Isten véled, édes Piroskám, a Se veled, se nélküled, a Boldogság­tól ordítani tudnék, a Nyári zápor, az Annál az első ügyetlen csóknál, a Mama vagy a Kövek a vízparton.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top