nlc.hu
Sztárok
Ezzel bántották meg Curtist

Curtis: „Olyanokat írtak, hogy kábítószeresként hogyan lehetek apuka”

Szívére vette ezt a hozzászólást.

Lassan három éve, hogy Curtis magának is bevallotta: gondjai vannak a kábítószerrel és elvonóra vonult. A rapper élete azóta megváltozott, ám nemrég úgy döntöttek Majkával, hogy végleg külön utakon folytatják. Azóta egyedül áll színpadra, de ezt is élvezi. Két hónappal ezelőtt megnyerte a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsort, így magának és a közönségnek is bizonyított. Többek között erről is beszélt az rtl.hu villáminterjújában.

Curtis

Fotó: RTL

Arról is szó esett, hogy a negatív kommenteket már nem veszi a szívére, viszont volt olyan, ami nagyon bántotta. „Nagyon sok negatív kommentet kaptam, tényleg voltam én már minden. Ezek leperegnek rólam. Ami viszont tényleg nagyon felhúzott, az az volt, amikor a kisfiammal bántottak. Olyanokat írtak, hogy kábítószeresként hogyan lehetek apuka” – mondta a lapnak Curtis, aki többször is leszögezte, hogy a kisfia a legfontosabb személy az életében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top