nlc.hu
Sztárok
Mégsem került kórházba Mohamed Fatima

Mohamed Fatima az elmaradt koncertekről: „Sajnos a történelem ismétli önmagát”

Az énekesnő még nem tudta elfogadni a történteket.

Egy hatalmas sikerű koncert után kiderült, hogy a Fekete Vonat veszteséggel zárta a fellépést, ezért úgy döntöttek, hogy a következő koncerteket lemondják – számolt be róla Mohamed Fatima a közösségi oldalán. Később L.L. Junior is megszólalt, aki állítja, időhiány és a sok pluszmunka miatt döntöttek úgy, hogy befejezték, többet nem állnak össze.

Fekete Vonat tagok

Fotó: TV2

Azóta a másik két csalódott tag, Mohamed Fatima és Beat is megszólalt, mindketten nagyon csalódottak. „Volt egy megállapodásunk a fellépés előtt, ha esetleg bármilyen konfliktusba kerülnénk a koncert után, akkor ezt próbálja meg először a zenekar, a menedzsment, a producer egymás közt békésen rendezni. Ez sajnos nem jött létre. A magam részéről annyit tudok mondani, hogy én igyekeztem ehhez tartani magamat, és a mai napig nem vagdalóztam, kerestem hibásokat ebben a történetben. Én a megoldást keresem, az igazságra vagyok kíváncsi, és egészen addig, amíg ezt nem tudom, addig nem érdemes a másikat hibáztatni, vagy bűnbakként beállítani” – mondta pár nappal korábban Beat. 

Fatima állítólag kórházba került a történtek után, ám ezt egy kommentben most tagadta. Miután több olyan kommentet is kapott, aminek kifogásolható a stílusa, úgy döntött, válaszol egy párra. A legutóbbi írása pedig újabb kérdéseket vet fel.

Úgy döntöttem, most olyan szintre megyek le, mint ők és ugyanolyan alpári stílusban válaszolok nekik, mint ők (a hozzászólók – a szerk.) nekem. Amúgy kórházban sem vagyok, de mindenki jobbulást kíván. Életem legszebb napját kellene megélnem, de sajnos a történelem ismétli önmagát

– írta egyik posztjához az énekesnő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top