A tegnap reggel, 95 éves korában elhunyt Gina Lollobrigida Hollywood aranykorának egyik megkerülhetetlen dívája volt. Humphrey Bogart egyszer úgy jellemezte őt, mint aki mellett „Marilyn Monroe is csak Shirley Temple-nek tűnt”. Tagadhatatlan szépsége mindenkit elvarázsolt: a művészetet tanuló fiatal lányt meglátta Róma utcáin egy rendező, akit azonnal a bűvkörébe vont – így kapta meg az első filmszerepét 1946-ban (bár az Aquila nerában csak egy picivel volt több a kiemelt statisztánál). Az életét utána epekedő férfiak sormintája töltötte ki, ő azonban soha nem vette komolyan őket.
Elmondása szerint a szerelem ugyan fontos, de neki magának sosem volt benne része: fontosabbnak tartotta az igaz barátságokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne élvezte volna a férfiak feletti hatalmát. Csak a ’60-as években olyan mozgalmas szerelmi élete volt, ami másnak egy egész életre is sűrű lenne. Az évtized elején egy rövid ideig jegyben járt George S. Kaufman New York-i ingatlanmágnással (aki akkor még csak az örököse volt a családja birodalmának), aztán perzselő viszonyt folytatott Christiaan Barnarddal. Az afrikai szívsebészt a becenevén Lollóként ismert művésznő később „olcsó figyelemhajhásznak” nevezte, miután a férfi az 1993-as önéletrajzában eldicsekedett románcukkal. Eszerint egyik este Gina a Jaguárjában hazafurikázta a férfit annak hotelszobájába, miközben csupán egyetlen nercbundát viselt, semmi mást.
Ekkoriban játszott együtt Rock Hudsonnal a Mr. Szeptember (1961), illetve az Idegen hálótársak (1965) című filmekben. Miután a színésznő később többször is elmondta, hogy az egyébként titkoltan meleg Hudsont tartotta a legvonzóbb férfinak Hollywoodban, meg sem lepődünk, hogy őt is megpróbálta elcsábítani. De a színész volt talán az egyetlen férfi, akin nem működött a Lollobrigida-varázs: Larry Kingnek elmesélte, hogy ugyan eljutottak az ágyig, Hudson elaludt, mielőtt bármi is történhetett volna köztük.
Férjből menedzser, producerből zsarnok
Miközben ki-be járkáltak a férfiak az életében, Gina házas volt: két évvel azután, hogy 20 évesen, 1947-ben harmadik lett a Miss Italia szépségversenyen, feleségül ment Milko Škofič szlovén orvoshoz. 1971-ben váltak el, 14 évvel közös fiuk, Andrea születése után.
Kapcsolatuk kezdetén azonban Milko annyira hitt felesége sikerében, hogy feladta az orvosi karrierjét, és Lollo menedzsere lett. Bikinis fotókat készített róla, amikről tudta, hogy fel fogja kelteni a megfelelő emberek érdeklődését, hogy igazán beindulhasson Gina karrierje. És valóban, 1950-ben a szexi képek eljutottak Hollywood egyik leggazdagabb üzletember-produceréhez, Howard Hughes-hoz is, aki a fotók láttán egy egyirányú, Los Angelesbe szóló repülőjegyet küldött a kezdő színésznőnek. Hughes sofőrt küldött érte a reptérre, aki egy luxushotelbe vitte őt – csakhogy hamar kiderült, hogy ez sokkal inkább lesz börtön, mint bármi más.
A 23 éves Gina szállodai szobája előtt őrök álltak, a levelezést és a telefonálást pedig megtiltották neki.
Hughes annyira megszállottja lett a lánynak, hogy addig nem engedte őt ki az aranykalitkájából, amíg meg nem szerzi.
A tervei szerint ez nem csak színésznői mivoltjában történt volna: rá akarta venni Lollót, hogy hagyja el a férjét, ennek érdekében pedig szakítós jeleneteket kellett eljátszania a próbafelvételek során. Végül Hughes megelégedett egy „egyszerű” munkaszerződéssel is, amit állítólag Gina hat hét fogság után, egy éjjel kettőig húzódó meeting után aláírt. Ekkor mehetett haza.
A szerződés hét évre szólt volna, évi három filmmel, ám a színésznő – miután már otthon volt – nem volt hajlandó tartani magát a leírtakhoz, és maradt inkább Európában. Ennek következményeképpen nem is játszhatott amerikai filmekben – bár Hughes 1955-ben eladta a stúdióját, az RKO-t, mégis tartotta Lollobrigidát a szerződéshez –, egészen 1959-ig. Így alakult, hogy végül úgy dolgozhatott amerikai produkciókban (mint az ’53-as Ördögi kör, amiben Humphrey Bogart oldalán szerepelt, vagy az ’56-os Trapéz Burt Lancasterrel és Tony Curtisszel), hogy azokat egyébként Európában forgatták. Ezeket a koprodukciókat Hughes többször perrel fenyegette…
20 év alatt kitörölhetetlenül bevéste magát a filmtörténelembe
Nemzetközi hírnevét az 1952-es Királylány a feleségem című francia filmnek köszönheti, ennek ellenére az olasz Cinecittá meghatározó alakjává vált. Egy évvel később a Kenyér, szerelem, fantáziával hosszú évekre elnyerte a honfitársai szívét, sőt: BAFTA-díjra is jelölték, két évre rá pedig annak folytatásában is feltűnt. A harmadik részre azonban (állítólag az elfogadhatatlan anyagi követelései miatt) Sophia Lorenre cserélték. A két színésznő rivalizálása ekkor kezdődött, és még sokáig ellátta anyaggal az olasz és a nemzetközi bulvársajtót. Később még jó néhány nemzetközi és – miután a Hughes-féle szerződés alól szabadult – amerikai filmben szerepelt. Feltűnt Jean-Paul Belmondo oldalán az Őrült tengerben, Sean Connery-vel pedig soha nem lettek jóban, miután a skót színész a Gyilkosság a hajón forgatásán alig titkolt élvezettel pofozta fel úgy Ginát, hogy felrepedt az ajka. 1969-ben a Jó estét, Mrs. Campbell főszerepéért a legjobb színésznő kategóriában Golden Globe-ra jelölték – ez volt az utolsó, igazán sikeres filmje.
Véletlenül lett színésznő
„Nem a színészet volt a vágyam, egyszerűen így akarta a sors” – magyarázta egyszer, így a ’70-es évekre a filmezést dobta a többi művészeti ág kedvéért. Először fotóriporterként működött, a fényképeiből pedig később meg is jelent egy könyve Az én Itáliám címmel. Ebben olyan személyiségekről is láthattunk fotókat, mint például Paul Newman, Salvador Dalí, Audrey Hepburn, de Fidel Castróról is készültek fényképei. A kommunista Kuba vezetője ugyanis 1974-ben vendégül látta őt 12 teljes napon át (bár persze ezután évekig arról pletykáltak, hogy a diktátorral viszonya is volt). Egy évvel később az ottani munkájának eredményét egy rövid dokumentumfilm is megmutatta, Portré Fidel Castróról címmel.
A későbbiekben Gina visszatért első szerelméhez, a szobrászathoz (ezt tanulta anno az egyetemen is), de fontosak voltak neki a jótékonysági ügyek is. Adománygyűjtő akciót szervezett az ENSZ támogatására, kiállt az LMBTQ-jogok mellett, és – bár nem járt sikerrel –, az európai parlament egyik mandátumára is pályázott 1999-ben, 2013-ban pedig elárvereztette az 5 millió dollár értékű ékszerkollekcióját, a bevételt az őssejt-kutatásnak adományozva. Mindvégig megmaradt azonban Lollónak, aki képes volt még idősebb korára is lázban tartani a bulvármédiát.
Mivel saját bevallása szerint mindig is „gyengéim voltak a fiatalabb férfiak”, annyira talán nem is meglepő, hogy 79 évesen egy nála 34 évvel fiatalabb szeretője volt. Az viszont már annál inkább, hogy hogyan ért véget a kapcsolatuk. Állítólag a spanyol Javier Rigau y Rafols 15 éves kora óta ismerte Ginát, csak titokban tartották a viszonyukat. 22 év után, 2006-ban a pár bejelentette az eljegyzést – azonban a fojtogató médiafigyelemre hivatkozva végül lefújták az esküvőt. Javier azonban mégis megtartotta a menyegzőt, mely során állítólag egy Lollobrigida-hasonmást vett el. A színésznő elmondása szerint
teljesen véletlenül akadt rá a házassága létezésére, mikor arról szóló dokumentumokat talált az interneten. Úgy gondolta, a spanyol férfi így akarta kicsalni belőle az örökségét, ezért beperelte.
Javier azonban állítja: Gina beleegyezett abba, hogy egy megbízott képviselje őt a házasságkötéskor… Bár az idős díva végül elvesztette a pert, a házasságát 2019-ben a pápa jóváhagyásával annulálták.
A fia, Andrea ugyan megpróbálta mentálisan instabilnak nyilváníttatni, hogy ő kezelje az anyja pénzügyeit, és ilyen ne történhessen még egyszer, azonban csak annyit ért el vele, hogy visszafordíthatatlanul megromlott a kapcsolatuk. Gina ezután még egyszer rossz férfiba vetette a bizalmát: a 2010-es években a nála 60 évvel fiatalabb Andrea Piazzolla lett az asszisztense és vagyonának kezelője. 2020 júliusában azonban a férfi ellen vádat emeltek az idős nő „sebezhető állapotának kihasználása” és megtévesztése miatt. Az utolsó éveiben visszavonultan élt. De időről időre mégis beengedte római villájába az érdeklődő újságírókat, hogy a hatalmas lépcsőn levonuljon, akárcsak Norma Desmond az Alkony sugárútban. „Csak azért lettem filmsztár, mert a nézők ezt akarták” – mondogatta.