nlc.hu
Sztárok

Árpa Attila: „A Nagy Ő-ben mindig nyugodtnak tűntem, de ennél jóval impulzívabb a természetem”

Szeretné, ha a nagy Ő még várna a felbukkanásával.

Tavaly heteken át követhették nyomon a nézők, ahogy 19 hölgy verseng Árpa Attila szívéért A Nagy Ő című műsorban. Az 51 éves színész, rendező nem találta meg a szerelmet a műsorban, és a rengeteg elfoglaltsága miatt azóta sem.

Árpa Attila

Árpa Attila (Fotó: TV2)

A Hot! magazinnak elárulta, hogy olyan hölgyet keres, aki nem abba szeret bele, amit a képernyőn lát belőle, ám amúgy is jobb lenne, ha várna még egy kicsit, ugyanis most rengeteg dolga van, így a szerelem nincs az első helyen. 

Számomra az egyik legfontosabb egy nőben, hogy legyen tisztában azzal, hogy én ki vagyok, mert amit a műsorban látnak az emberek, az azért csak részben tükrözi a valóságot. A Nagy Ő-ben mindig nyugodtnak és megfontoltnak tűntem, de valójában ennél jóval impulzívabb a természetem, rengeteg spontán ötletem van, és gyakran élek át érzelmi magaslatokat és hullámvölgyeket is. Azt gondolom, hogy leginkább a hétköznapi életem ritmusa tükrözi azt, hogy milyen vagyok valójában, és ebben nem könnyű egy másik embernek részt vennie – magyarázta Attila, aki bár már négyszer is szerelembe esett, továbbra is hisz benne, hogy vár rá valahol a nagy Ő. – Persze most inkább abban reménykedem, hogy ez a hölgy még várat magára, mert akibe azonnal és őrülten beleszeretek, az teljesen elveszi az eszemet, és arra most épp nagy szükségem van.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top