nlc.hu
Sztárok

Görgényi Fruzsi hosszú évekig küzdött problémájával

Görgényi Fruzsinak pszichológushoz kellett fordulnia a hallásproblémája miatt

A probléma végül egyik napról a másikra szűnt meg.

Görgényi Fruzsina hosszú évekig küzdött hallásproblémával, ami nem csak a mindennapjait, a munkáját is megnehezítette. A színésznő a Mokkában magyarázta el, olyan volt, mintha náthás lett volna és ki-be dugult a füle. Emiatt nem egy énekórát kellett otthagynia, majd egy idő után már a zenés castingokat is visszautasította. 

Görgényi Fruzsina

Görgényi Fruzsi a Mokkában

Fruzsi kilenc fül-orr-gégésznél járt, de nem jöttek rá, mi a baj, ezért úgy döntött, elmegy egy pszichológushoz. 

„Valaki mondta, hogy menjek el egy pszichológushoz, mert lehet, ez valami pszichoszomatikus reakció. Igazából ez jó dolgot hozott az életemben, mert ezért kezdtem el foglalkozni pszichológiával, mármint mélyebb, önismereti szinten. Minden történik valamiért, semmi nem történik ok nélkül, és nálam ez jól sült el végül is” – magyarázta a színésznő, akinek évek után, egyik napról a másikra tűnt el a baja, amiben szerinte az önismereti fejlődése segített. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top