nlc.hu
Sztárok

Akkor és most: a Szerencsekerék műsorvezetői

Akkor és most: így élnek túl az ötvenen a Szerencsekerék műsorvezetői

2001-ben ért véget az eredeti Szerencsekerék, de Klausmann Viktor, Gajdos Tamás és Vízy András neve egybeforrt a játékkal.

1993. január 2-án indult útjára a Szerencsekerék hazai sugárzása, melyhez két, korábban szinte ismeretlen műsorvezetőt választottak, Klausmann Viktort és Gajdost Tamást. A játék hamar a kereskedelmi televíziózás egyik úttörő kedvence lett, a műsorvezetők pedig olyan népszerűségre tettek szert, amire valószínűleg ők sem számítottak. Gajdos Tamás volt az, aki végül 7 év után úgy döntött, hogy távozik a műsorból, az ő helyét Vízy András vette át, aki Klausmann Viktorral végül a 2001-es záróepizódig kitartott. Bár azóta már többször újraindult a játék, valójában az eredeti trióval azonosítják – lássuk, mi történt velük a műsor óta.  
 
Klausmann Viktor a Szerencsekerék előtt újságíróként dolgozott, így a játék után részben ezen az úton indult tovább. A műsorvezető újságíróként és kommunikációs szakemberként a szakmában maradt, többek között ő lett a Kékestetői Sícentrum sajtószóvivője is, de ügyvezetőként több, különböző érdekeltségű cégben is jelen van. Ami a magánéletét illeti, 2008-ban megházasodott, és hamarosan megszületett lánya, Tamara. Korábbi kapcsolatából pedig volt már egy kisfia, Dominik. Tavaly év végén a Szerencsekerék házigazdája 56 évesen ismét apa lett. A játékmester a sport szerelmese, gyerekkora óta síel, leginkább ezzel kapcsolatban szokott nyilatkozni is. 

Akkor és most: Klausmann Viktor

2000-ben, és napjainkban (Fotó: Archívum, Olajos Piroska)

Emlékszel még a 80-as évek magazinjaira? Nos, Gajdos Tamás a korszak meghatározó férfi modellje volt, akit többször láthattunk az Ez a divat! lapban is. A 90-es évek elején aztán már nem a modellkedés, hanem a műsorvezetés lett a főszerep az életében, ekkor indult ugyanis a Szerencsekerék. A vetélkedő után TV2-nél folytatta karrierjét, mint a Tények sportműsorvezetője, de később az Autószalon autós magazin és a Futtában című műsor házigazdájaként is helytállt. A TV2-s éra után a Sport1-hez igazolt. A 64 éves Gajdos négy gyermek édesapja, a két kisebbik édesanyjával, Krisztinával idén ünneplik a megismerkedésük 30. évfordulóját, és szeretnék szentesíteni is a kapcsolatukat. A sportember jelenleg az ATV műsorvezetőjeként dolgozik, és nem tervezi egyhamar a nyugdíjba vonulást

Tudtad?

Síkfutásban és duatlonban is többször lett szenior olimpiai bajnok. 2014-ben Budapesten a fedett-pályás Atlétikai Világbajnokságon bronzérmet nyert 800 m-en és ugyanez sikerült 2015-ben Torinóban is a fedett-pályás Európa-bajnokságon.

 

Akkor és most: Gajdos Tamás

2000-ben és tavaly, a 25. születésnapját ünneplő kereskedelmi televízió szülinapi show-műsorában (Fotó: Hajnal Péter; TV2 Sajtószoba)

 Vízy András a Szerencsekerék után a Fort Boyard – Az erődben vállalt szerepet, Demcsák Zsuzsa mellett, ő volt a show másik házigazdája. A képernyővel való kapcsolata ugyanakkor egyre inkább a háttérbe szorult, és a sikerműsorok helyett a kommunikációs pálya felé nyitott, ahol kamatoztatni tudta a médiában szerzett tapasztalatait is. A Szerencsekerék műsorvezetője manapság már egyáltalán nem szerepel a nyilvánosság előtt, napjainkban készült fotót nem is találni róla, ez a kép a Nemzeti Stúdió megalapításának 50. jubileuma alkalmából készült még 2016-ban.  Az 56 éves Vízy jelenleg kommunikációs tanácsadói céget vezet. Magánéletét illetően Kádek Heni énekesnővel 30 éve kitartanak egymás mellett, kapcsolatukból három lány született.

Akkor és most: Vízy András

2000-ben és a Nemzeti Stúdió megalapításának 50. jubileumán, 2016-ban (Fotó: Ambrus Marcsi, Olajos Piroska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top