Rubint Rella tavaly több fitneszversenyen is részt vett, amelyeken rendre remek eredményeket ért el. A fitneszedző igyekszik élete minden területén az egészséges életmódra törekedni, így az arcápolás is fontos szerepet játszik a mindennapjaiban.
„Amikor Dél-Koreában éltünk, akkor találkoztam először a gyöngyporral, de abban az időben még nem tudtam, hogy mi ez és nem vásároltam belőle, de most, hogy itthon is elérhető, végre kipróbálhattam. Naponta többször is használom, belekeverem a reggeli kávémba a belső használat érdekében, majd az éjszakai arckrémembe is teszek belőle. Nagyon problémás az arcom, több akném is van, ezért fontos, hogy nemcsak a gyulladást viszi le, hanem az aknék utáni foltokat is eltünteti.”
Rella tavaly nyáron mondta ki a boldogító igent a focista Novothny Somának, így az elmúlt időszakban többször felmerült a családalapítás kérdése. Mint kiderült, Rella már egy ideje nem szed fogamzásgátló tablettákat.
„Nyilván benne van az is, hogy szeretnénk hamarosan családot alapítani. A gyerekvállalást soha nem kötöttük ahhoz, miket szeretnék még elérni az életben, az egyetlen kitétel az volt, hogy csak házasság után szeretnénk ebbe belevágni. Most úgy vagyunk vele, hogy ha mindketten azt érezzük, akkor jöhet a baba. A gyógyszerelhagyásban viszont szerepe volt annak is, hogy egy ideje úgy éreztem, nincs jó hatással a szervezetemre, ezért úgy döntöttem, leteszem. A gyógyszer éveken át nyomott el problémákat, amik most csőstül jöttek elő, mint például a bőrhibák, úgyhogy most ezek megszüntetésén is dolgozom” – magyarázta a Seven Sekina sajtótájékoztatóján, majd egy pár mondatban a házaséletről is mesélt.
„Ugyanolyan boldog vagyok, mint a házasság előtt. Nagy különbség nincsen, mégis szorosabbá tette a kapcsolatunkat. Már nincs az, hogy ha összeveszünk, szedem a cuccom és elmegyek, hanem arra törekszünk, hogy minden konfliktust megbeszéljünk. Valamint elképesztően jó érzés kimondani, hogy a férjem, és nagyon boldog vagyok, hogy már ilyen fiatalon ezt mondhatom.”