nlc.hu
Sztárok
Paris Brosnan, Pierce Brosnan fia

Ő Paris Brosnan, Pierce Brosnan 22 éves, jóképű fia

Az alma nem esett messze a fájától: Paris Brosnan nemcsak a külsejét örökölte az apjától, de a művészi aspirációit is.

Tudtad, hogy Pierce Brosnannek öt gyereke van? A Cassandra Harrisszel való első házasságából született három – a 2013-ban tragikusan elhunyt Charlotte, az 50 éves Chris és a 39-et taposó Sean –, Keely Shaye Smithszel kötött második házasságából pedig két fiú, Dylan és Paris. A legkisebb Brosnan február 27-én volt 22 éves, de fiatalkora ellenére már most az apja nyomdokaiba lépett. Modellkedik és a filmezéssel is kacérkodik, emellett abszolút a nepo bébi-körökben mozog, amit a szerelmi élete is bizonyít. Az alábbiakban összegyűjtöttünk öt érdekességet, amivel jobban megismerheted a jóképű Paris Brosnant.

Paris Brosnan és Pierce Brosnan

Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage

Rendezői babérokra tör

Míg az édesapja az egyik legjelentősebb ír színész, addig Parist inkább a kamera másik oldala foglalkoztatja. A Hollywood Reporter szerint a srác 2019-ben diplomázott a Los Angeles-i Loyola Marymount Egyetem film és tévé szakán, azóta pedig több projektben is benne volt a keze. Rendezett már klipet Pamela Anderson fia, Dylan együttesének, a Motel 7-nek, de dokumentumfilmet is készített a Sri Lankára tett látogatásáról a Clarins & Feed megbízásából. A Clarins egy kozmetikai cég, a Feed pedig egy lifestyle márka, melynek célja a gyermekéhezés megszüntetése a világban: minden termékükön van egy szám, ami azt jelzi, hány embert etetsz meg a vásárlásoddal.

Zárt társaság

Az van, hogy Parisnek nemcsak a barátai és/vagy kollégái sztárcsemeték, de amúgy sem tud szabadulni a nepotizmus-társaságból. A fiúnak egy modell barátnője van, Alex Lee-Aillon, aki – kapaszkodj meg – Brooklyn Beckhammel járt Paris előtt. Kicsi a sztárvilág, na.

Művészet minden mennyiségben

Szintén apja nyomdokait követve – akinek gyerekkori álma az volt, hogy festő legyen, és meg is próbálkozott a művészeti karrierrel –, Paris a festőművészetbe is belevágott. A srác úgy tűnik, ebben is szupertehetséges, 2021-ben ugyanis kiállították a képeit a Miamiban lévő Art Basel nevű galériában. De hogy az apja álmai is megvalósuljanak, Paris művei mellett Pierce festményei is helyet kaptak a kiállításon.

Az aloha a vérében van

A Brosnan-família jelenleg Hawaii egyik szigetén, Kauain él, Paris itt járt gimnáziumba is. Az évek során a fiú teljesen magáévá tette a Hawaii életérzést. Úgy tűnik, a legnagyobb helyet a szívében a szörfözés foglalja el, és – bár nem értünk hozzá – ebben is kifejezetten ügyesnek látszik, szóval nem csoda, hogy ennyire élvezi a sportot!

Modellkedésre született

Paris amellett, hogy kifejezetten jóképű, még magas is, 185 cm – szóval semmi meglepetés nincs abban, hogy a modellkedésbe is belevágott. Szerepelt többek között a GQ Korea címlapján egy Prada outfitben, sétált a Dolce&Gabbana kifutóján, és Stella Maxwell szupermodell mellett is a 2020-as londoni divathéten.

Paris Brosnan

Fotó: WWD/Penske Media via Getty Images

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top