Horányi Julitól megszokott, hogy nem rejti véka alá a véleményét és őszintén nyilatkozik olyan dolgokról is, amiről a többi szakmabeli inkább hallgat. Legutóbb Tóth Andi visszavonulása kapcsán szólalt fel, amikor kifejtette, valóban nehéz nőként helytállni a magyar zeneiparban.
Most bővebben is elmondta, ez mit is jelent pontosan.
„Sokkal több a férfi a zeneiparban, ám a tehetségkutató műsor után kifejezetten nyilvánvalóvá vált. Például nagyon nehéz volt elérnem, hogy a kiadóm vezetője partnernek tekintsen. Egyszer el is hangzott, hogy „ha elmennék a Playboyba, könnyebb lenne velem”. Nyilván poénba csomagolta, de érezhető volt, hogy komolyan gondolta, és ez egy általánosan uralkodó nézet: ha levetkőztetjük, megmutatjuk, hogy ő egy szexi test, akkor könnyebben eladható a zenéje is. Ha zenekarban énekelsz, jobb helyzetben vagy, hiszen ott van mögötted egy csapat pasi. Én is voltam az X-Faktor előtt zenekar frontembere, az egy sokkal biztonságosabb közeg. Ahogy kilépsz, és te vagy a termék, onnantól kezdve nagyon kemény a szitu. Ebben a státuszban elérni, hogy szakmailag elismerjenek, a közönség is kíváncsi legyen rád, elmenjen a koncertjeidre, ezt Magyarországon nagyon kevés női előadónak sikerül meglépnie” – magyarázta az énekesnő.
(via)