A walesi hercegi pár már 2 hónapja egy teljesen új social-csapattal dolgozik együtt, és az új, lendületesebb, fiatalosabb produkciók, amik az elmúlt időszakban jellemezték az Instagram-posztjaikat, vagy a YouTube videóikat – a kommentek alapján – nagyon is elnyerte az emberek tetszését.
Ennek a változásnak az ékköve lett az a négyperces videó, ami egy héttel a koronázás után került fel Vilmos herceg és Katalin hercegné hivatalos YouTube-csatornájára. A filmben láthatjuk, hogyan készülődött a család a Kensington-palotában az ünnepségre. Sarolta és Lajos arcát a nagy felhajtás láttán. Bevágták, hogyan fogadott hűséget az apjának Vilmos, ahogyan azt is, hogyan jótékonykodott az egész család a koronázás harmadik napján a cserkészeknél. A kisfilm azzal a jelenettel zárul, amikor Vilmos a koronázási koncerten ismét hűséget tesz apjának. „Szolgálom a királyt, a hazámat, a nemzetközösséget” – mondta.
Kétség sem fér hozzá, hogy Will Warr londoni rendező, valamint Vilmos és Katalin remekül megértették egymást, hiszen a végeredmény telitalálat lett. „Ezt neked, Netflix!” – szóltak a szalagcímek, arra utalva, hogy Vilmosék sokkal szerethetőbb rövidfilmet készítettek, mint Harry herceg és a neje, akik „a busz alá lökték a családtagjaikat” a Netflix-sorozatban.
Hollywood vagy tisztelet?
De nem minden kritika volt pozitív. „A koronázásnak Károlyról és Kamilláról kellett volna szólnia. Ebben a kisfilmben pedig csakis Vilmost és családját láthatjuk, akik egyfajta hollywoodi-manipulatív stílusban mosolyognak a videón” – írta Sarah Vine szerző, aki szerint a trónörökös kisfilmje afféle visszavágás az öccsének, de nem sült el jól.
Tény, hogy Vilmosék kommunikációja az utóbbi időben sokkal modernebb stílusban zajlik. De tény az is, hogy a videót 1 héttel a koronázás után adták ki, amikor már minden hivatalos fotó és videó kikerült a Buckingham-palota, vagyis a király hivatalos kommunikációs csapatától. Elképzelhetetlen, hogy ezt ne egyeztették volna előre az uralkodóval. Ráadásul az, hogy Vilmos hűségesküje a királynak kétszer is benne van a videóban, több egyszerű formalitásnál: sokkal inkább az elhivatottságról és a hűségről szól.
Hogy hosszú távon is marad-e ez a vonal, amit Vilmos és Katalin pr-csapata jelenleg képvisel, majd kiderül. De az már most látszik a kommentekből, hogy a monarchiát támogatók többsége jónak ítéli meg a váltást.
A pozitív kommentek
„Felesleges összehasonlítani Harry médiaszerepléseit ezzel a videóval, amiben egyértelműen a király és a monarchia támogatásán volt a hangsúly. Persze, hogy szerepeltek benne a walesi gyerekek, de a lapok enélkül is rájuk fókuszáltak a koronázáson, elhalványítva a királyt. Erről nem ők tehetnek.”
„Biztos vagyok benne, hogy Károly király és Kamilla királyné nagyon elégedett ezzel a videóval, főleg azután a fiaskó után, ami Harryvel és Meghannel történt. Boldog emlékek vannak a filmben, és legalább van egy fia, akire büszke lehet.”
„Más, ha eladod a lelked a médiának, és más, ha megörökítesz egy történelmi pillanatot, aminek az egész családod a része. Vilmos és Katalin pedig ezt tette, tisztelettel.”
„Nem ragyogták túl a királyt és a királynét, azonban rajtuk múlik a monarchia jövője, az, hogy a sokat emlegetett cég, releváns maradjon.”
„Az emberek választhatnak, hogy mit néznek. Egy 4 perces videót ne hasonlítsunk össze egy könyvvel, egy Netflix-sorozattal és három interjúval.”
„Már évek óta szenvedünk a Harry-Meghan roadshow-tól. Végre hallhatjuk és láthatjuk kicsit Kate-et és Vilmost, na meg a gyerekeiket. Üdítő változatosság.”
A negatív visszajelzések:
„Nem önmagukat kéne bemutatniuk a social-oldalaikon, hanem azokat az ügyeket, amiket képviselnek.”
„Igen, a királyról és a királynőről kellett volna szólnia. Ez most Vilmos és Katalin önpromóciója volt, ami már súrolja a tiszteletlenség határát. Tekintettel arra, hogy a Windsor-ház tagjai igencsak sokáig élnek, még 20 évbe is telhet, mire Vilmosból király lesz, szóval kicsit ezt most túltolta.”
„Szerintem a monarchia rég elavult.”
„Mindig azzal vádolják Meghant, hogy mennyire önfényező. Ez a videó is önfényező volt, csak most a walesi pártól.”