nlc.hu
Sztárok
Tina Turner gyermekei

Két fiát is tragikus körülmények között veszítette el Tina Turner

Amilyen sikeres volt a zenei pályán, legalább annyi nehézséggel küzdött a magánéletben Tina Turner. Fiaival sem volt felhőtlen a kapcsolata...

A május 24-én elhunyt Tina Turner két vér szerinti és két adoptált fiú anyja volt. Összegyűjtöttük, mint tudhatunk róluk.

Craig Raymond Turner

Craig Raymond Turner 1958. augusztus 29-én született az akkor 18 éves énekesnő és Raymond Hill szaxofonos gyermekeként. Hill még fia születése előtt visszaköltözött szülővárosába, Mississippibe. Craiget később Ike Turner Sr. örökbe fogadta, amikor feleségül vette Tinát. 

2005-ben Tina úgy nyilatkozott Oprah Winfrey-nek, hogy Craig nagyon érzelmes gyerek volt, aki megszenvedte szülei bántalmazó kapcsolatát. „Mindig szomorúan nézett lefelé” – fogalmazott a sztár.

Mire Tina 1976-ban elhagyta Ike-ot, Craig már leérettségizett. Ezt követően a haditengerészetnél szolgált, később pedig ingatlanügynök lett.

Tina Turner és Craig Turner

Tina Turner és Craig Turner (Fotó: Facebook)

2018. július 3-án Craig 59 éves korában öngyilkosságot követett el.

„Ötvenkilenc éves volt, amikor ilyen tragikusan meghalt, de mindig az én gyermekem marad” – írta akkor Twitter-oldalán Tina Turner. 

Az énekesnő 2018 októberében a BBC Newsnak azt mondta: „Még mindig nem tudom, mi vitte őt a végső döntéség.” Megjegyezte, hogy Craig, aki Los Angelesben élt, épp új munkát kapott ingatlanügynökként, és volt egy új barátnője is, akit be akart mutatni az édesanyjának. „Akkoriban azt mondta nekem, hogy még soha nem találkozott olyan nővel, aki iránt így érzett volna.”

Később a sztár úgy nyilatkozott, szerinte a magány szerepet játszott fia halálában. „Azt hiszem, Craig magányos volt, ez az, ami szerintem mindennél jobban megviselte.”

A halála után Tina megpróbált Craig életének jó részeire koncentrálni. „Mindenhová olyan képeit raktam ki, amelyeken mosolyog, és azt hiszem, érzem, hogy jó helyen van.”

Ike Turner Jr.

Ike Turner Jr. 1958-ban született Ike Turner Sr. és akkori párja, Lorraine Taylor gyermekeként, később Tina Turner örökbe fogadta őt. „Tina nevelt fel 2 éves koromtól kezdve. Ő az egyetlen anya, akit valaha is ismertem” – mondta a Mail on Sunday-nek.

Ike Jr. szüleihez hasonlóan zenész lett. Apja 13 évesen kivette őt az iskolából, hogy közösen turnézhassannak. „Végül én vezettem a lemezstúdióját, plusz turnézni is jártam velük.”

Rövid ideig Tina hangmérnökeként dolgozott, ám miután az énekesnő szakított férjével, Ike Sr. azt akarta, hogy fia és exe véget vessenek szakmai kapcsolatuknak. „Amikor anyám és apám elváltak, nem akarta, hogy vele dolgozzak – és fejbe vert egy nikkelezett 45-ös pisztollyal.”

Ike Jr. zenészi munkásságának csúcsaként apjával közösen átvehette a hagyományos bluesalbumért járó Grammy-díjat. 

Ike Turner és Ike Turner Jr.

Ike Turner és Ike Turner Jr. a 2007-es Grammy-gálán (Fotó: Vince Bucci/Getty Images)

1985-re megszakadt a kapcsolata mostohaanyjával. „Tudom, hogy elfoglalt, de nem tudom, miért nem hív fel. Szeretem őt, ő nevelt fel, ő az anyám – nyilatkozta abban az évben. – Olyan érzés, mintha elhanyagolna minket, legalábbis minket hármunkat, engem, Michaelt és Ronnie-t.”

2018-ban Ike Jr. a Daily Mailnek elárulta, hogy hogy több mint egy évtizede nem beszélt Tinával. „Isten tudja, mióta nem beszéltem anyámmal – valószínűleg 2000 körül. Éli az életét – új férje van, és Európában tartózkodik. Nem akarja, hogy bármi köze legyen a múlthoz.”

Ike Jr. jelenleg a The Love Thang nevű zenekarban játszik. „Csak annyit próbálok tenni, hogy a nevemmel helyesen bánok. Kiállok a színpadra, és a legjobbat nyújtom.”

Michael Turner

Michael Turner 1959-ben született Ike Sr. és Lorraine Taylor gyermekeként, Tina pedig őt is örökbe fogadta.

Michael a válásuk után küzdött szülei kapcsolatának megmentéséért. „Michael azt akarta, hogy anyám és apám újra összejöjjenek, és a következő dolog, amire emlékszem, hogy kórházban volt. Bántotta, hogy külön vannak” – mesélte 1985-ben a Spinnek az ifjabb Ike. 

Tina Turner és fiai

Tina Turner és fiai egykor (b-j): Ike Jr., Michael, Ronnie és Craig

Michael felnőttként függőségekkel küzdött. „A szívem mélyén tudom, hogy ha most felhívnám Tinát vagy apámat, Ike-ot, akkor jönnének és segítenének, de egyszerűen nem tudom megtenni. Tina nagyon jó volt hozzám, és szeretem őt, de nem tudok együtt élni senkivel. Szabadnak kell lennem, hogy azt csinálhassam, amit akarok” – nyilatkozta egy alkalommal.

Ike Jr. 2017-ben egy interjújában arról beszélt, Michael-nek több agyvérzése és rohama volt, kerekesszékbe kényszerült. 

A következő évben úgy nyilatkozott: „Michael egy dél-kaliforniai rehabilitációs otthonban van, folyamatos orvosi segítségre van szüksége. Elég sokszor meglátogattam őt. Remekül van.”

Ike Jr. ugyanitt hozzátette, hogy édesanyja nem látogatja Michaelt, de anyagilag támogatja őt.

Ronnie Turner

Tina és Ike Sr. egyetlen közös, vér szerinti fia, Ronnie Turner 1960. október 27-én, Los Angelesben született.

Az énekesnő 1989-ben mondta egy interjújában, hogy legkisebb fia rengeteg lehetőséget kapott fiatalon. „Magániskolákba járt, zsebpénzt, ruhákat és mindent megkapott, amit egy gyereknek adni lehet. De Ronnie elhatározta, hogy önpusztító lesz. Meg kell húzni a határokat. Rajta tartom a szemem.”

Drogproblémái miatt anyja megvonta tőle az anyagi támogatást. „Anyagilag elzárkóztam tőle, de mindig figyeltem arra, hogy tudjam, mi történik vele és hogy segítsek neki, ha szüksége lenne rá. Végre a saját lábán áll” – nyilatkozta az énekesnő 1986-ban.

1997-ben Larry Kingnek azt mondta, hogy a gyerekei sokkal jobban vannak. 

Ronald Turner és felesége

Ronald Turner és felesége (Fotó: Axel Koester/Corbis via Getty Images)

Ronnie szintén nyomdokaiba lépett a zenei pályán:, basszusgitározott a Manufactured Funk nevű együttesben. Szülei 1993-as What’s Love Got to Do With It című életrajzi filmjében is szerepelt.

Úgy tudni, az ezredforduló környékén már kétgyermekes édesapa volt, gyermekei anyjával azonban nem maradt együtt. Később újra megtalálta a szerelmet: 2007 márciusában, 46 évesen feleségül vette Afida Turner francia énekesnőt.

2022. december 8-án, 62 éves korában vastagbélrákban halt meg.

„Ronnie, túl korán hagytad el a világot. Szomorúságomban lehunyom a szemem és rád gondolok. Szeretett fiam” – osztotta meg másnap Instagram-oldalán Tina Turner.

via

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top