nlc.hu
Sztárok
Újabb súlyos bírságokat kapott Schobert Norbi cége

Nem fizette be a fogyasztók megtévesztéséért kapott gigabírságot Schobert Norbi cége

A 40 millión felül még 23 milliós végrehajtási bírságot is fizetnie kell Schobert Norbi cégének.

Ahogya azt az nlc is megírta, a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata szerint a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, a hivatal ezért 40 millió forintra bírságolta a cégetSchobert Norbert akkor teljes együttműködést tanúsított, elismerte a jogsértést, ezzel a bírságot is, azonban most kiderült, a harmincnapos határidő lejártával, részletfizetési lehetőség mellett sem fizette meg a pénzbírságot – mondta el az Index megkeresésére a versenyhivatal.

A fitneszguru, a bírság kiszabása, azaz május 6. óta többször az intézkedést ellenzően szólalt meg, például Hajdú Péter Frizbi című műsorában „igazságtalan döntésnek” nevezte azt. Korábban, egy májusi Facebook-posztban pedig úgy fogalmazott: „Elfogadni egy csökkentett bírságot, vagy elismerni, nem ugyanaz. 30 éve vagyok a pályán. Egy jobb világot akartam” – idézi a lap.

Csakhogy nemcsak a fogyasztókat tévesztette meg a Norbi Update termékek forgalmazója, hanem a GVH Versenytanácsa felé tett vállalásait sem tartotta be – árulta el az Index megkeresésére a Gazdasági Versenyhivatal. A cég részletfizetést kapott, de már a legelső részletet sem teljesítette határidőben, emiatt a versenyivatal a teljes bírságösszeget végrehajthatja. Továbbá a magasabb összegű bírság elkerülése érdekében vállalt megfelelési programot sem igazolta határidőben a vállalkozás, így a GVH a megfelelési program végrehajtását is elrendelte, a mulasztás súlyossága miatt a maximális, 

mintegy 23 millió forintos végrehajtási bírság kiszabásával együtt.

A lap emlékeztetett, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2023. május 6-án közölte, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat többek között a termékek hatásairól, összetételéről, illetve a diéták eredményességéről.

Csakhogy más is kiderült a cégvezérről. A nemzeti versenyhatóság vizsgálata feltárta, hogy a Norbi Update életmódrendszert, illetve az Update termékek népszerűsítését célzó,

a forgalmazó közösségi oldalán közzétett videók több szempontból is tisztességtelennek minősültek a fogyasztókkal szemben

 

 280 videóbejegyzést áttekintésével arra jutottak a GVH szakemberei, hogy azok megtéveszthették a fogyasztókat a termékek összetételéről, hatásairól, a cég piaci pozíciójáról, illetve egy termék esetében annak forgalmazhatóságáról is. Az úgynevezett megfelelési program vállalásával a Versenytanács mérsékelte a 40 milliós büntetést, de a cég ennek sem tett eleget.

A versenyhivatal szerint a cég alapítója megtévesztő nyilatkozatokat tett a hatóság eljárásáról, illetve az elmúlt másfél évtizedben a termékcsalád kapcsán több eljárást is lefolytattak, több esetben szabtak ki bírságot.

Az Index elérte  Schobert Norbertet is, aki nem szeretné kommentálni a GVH döntését. Ugyanakkor hozzátette, nem ért egyet azzal, hogy nem működött együtt a versenyhivatallal, illetve – állítása szerint – nem folytatta a fogyasztók megtévesztését, azaz a megfelelési programnak eleget tett.

Schobert Norbi

Schobert Norbi, forrás: Tények Plusz – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top