Kiosztották a Petőfi zenei díjakat szombaton. Idén kilenc kategóriában ismerték el a hazai könnyűzene előadóművészeit és alkotásait. Az Év női előadója: Tóth Gabi, Az Év férfi előadója: Csík János, Az Év zenekara: Ismerős Arcok. Azzal, hogy kik kapták a díjakat, nem mindenki értett egyet, sőt egyesekben felmerült, az elismeréseket inkább politikai preferenciák alapján oszthatták ki.
Így vélekedett Fluor Tomi is, aki vasárnap Twitter-oldalán egy rövid bejegyzésben fejezte ki a véleményét. „Megveregetik egymás vállát az elvtársak, a popzene meg közben elszalad és bizonyít úgy igaziból is. Mert az sajni demokratikus és liberális” – írta Fluor, akit később a 24.hu is megkeresett a témával kapcsolatban.
„Megszoktam már ezeket a dolgokat, hogy kezdenek így menni egy ideje. Nem is a díjról van szó feltétlenül, nekünk sem a díjaink rakták tele éppen a múlt héten tizenkettedszerre a Budapest Parkot. Kaphat valaki 100 díjat is, valójában a közönség díjaz” – fogalmazott a rapper.