nlc.hu
Sztárok
Koltai Róbert vallomása

Koltai Róbert a Pogány Judittal való házasságáról: „Az ember elsősorban a szépre emlékezik”

Párkapcsolatáról és feleségéről is őszintén vallott a nehéz időszak után.

Koltai Róbertnek egészségi problémái miatt behelyeztek egy shuntöt, ami az agyvíznek az áramlását befolyásolja. A színész párjára, Gaál Ildikóra mindenben számíthatott, melyről a Star magazinnak vallott.

Koltai Róbert

Koltai Róbert (Fotó: Fülöp Dániel)

„Volt jó néhány hónap – hívjuk csak nehéz időszaknak –, amikor Ildinek nehezebb volt. Oda kellett figyelnie rám, és arra, mikor kell orvoshoz menni. Nagyon csodálatosan sikerültek a beavatkozások, Ildi odafigyelése és szeretete pedig rengeteget hozzátett a gyógyulásomhoz. Mára teljesen felgyógyultam, jobban vagyok, mint a betegség előtt” – mondta a Jászai Mari-díjas színművész, aki arról is beszélt, hogy milyen kapcsolatot ápol a feleségével, Pogány Judittal. Kiderült például, hogy időnként telefonon is beszélnek. 

„Az ember elsősorban a szépre emlékezik. Van egy fiunk és három unokánk, akik örökre összekötnek minket.”

Koltai Róbert és Pogány Judit harmincöt éven át voltak házasok, és 2006-ban ugyan szétmentek, a pár papíron még mindig férj és feleség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top