nlc.hu
Sztárok
Kinizsi Ottó akkor és most

Kinizsi Ottó már rég nem az a fiatal srác, akinek egykor megismertük

A színész a Barátok közt kezdetén mindössze 17 éves volt, és sokáig úgy tűnt, hogy mindig ilyen kölyökképű marad. Nézd meg, hogy fest 41 évesen!
Kinizsi Ottó

Kinizsi Ottó gyerekszínészként kezdte a karrierjét. Nem, nem a Barátok köztben, hanem a tatabányai Jászai Mari Színházban, illetve a Kölyökidőben, innen igazolt át az azóta legendássá vált magyar telenovellába, Balassa Imre szerepébe. Tíz évig volt állandó szereplője a szériának, de később is feltűnt, amikor a történet megkövetelte, azonban ennyi idő után úgy érezte, hogy valami másra vágyik.

Időközben rátalált a szerelem kollégája, Deutsch Anita személyében, ám a közöttük lévő nyolc év korkülönbséget sokan nem tudták helyén kezelni, rengeteg kritikát kaptak a kapcsolatukra vonatkozóan. Az idő a kétkedőket cáfolta, 2004 óta házasságban élnek, és bár elmondásuk szerint voltak mélypontok, mindig kitartottak egymás mellett.

Ottó az elmúlt években a színészet felől inkább a rendezés felé fordult, a Hazatalálsz című szériában pedig már producerként vett részt. Nehéz elhinni, hogy a fiatal srácból 40 éves férfi lett – mutatjuk az átalakulását!

Kinizsi Ottó
Megnézem
Összes kép (6)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top