nlc.hu
Sztárok
Tilosban parkolt G.w.M.

Ismét összeütközésbe került a törvénnyel G.w.M – csúnyán lebukott

Tilosban parkolásért kapott hat számjegyű büntetést G.w.M.

Egy Budapest kilencedik kerületében lévő szakközépiskola előtt parkolt le tilosban a G.w.M. néven ismert Varga Márk rapper. Roppant fontos dolga volt: fél órán keresztül a közeli kávézóban ücsörgött, míg az autója elakadásjelzővel parkolt az iskola főbejárata előtt. A rendőrség ezért komoly büntetést szabott ki rá.

G.w.M.

Fotó: Trenka Attila

Szeptember 12-én G.w.M a budapesti Mester utcában,

egy középiskola bejáratánál parkolt tilosban – írja a Bors. A zenész szemtanúk szerint az iskola melletti pékségben kávézgatott ismerőseivel, miközben legalább fél órán keresztül állta el a kaput. A kapu előtti úttesten felfestés is jelzi a parkolás tilalmát, azt ugyanis a mentők és tűzoltók részére kell szabadon hagyni.

Varga szabálysértését egy iskolai alkalmazott lefotózta,

majd feljelentést is tett, a rendőrség pedig vizsgálatot indított. Az eredményéről a Borsnak a BRFK sajtóosztályán elmondták:

A 2023. szeptember 12-én reggel egy IX. kerületi középiskola kapubejárója előtt szabálytalanul parkoló autó vezetőjére a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság 130 ezer forint pénzbírságot szabott ki.

Nyár végén G.w.M. és L.L. Junior a Petőfi hídon követtek el kirívó gyorshajtást, akkor G.w.M 90 ezer forintos bírságot és hat büntetőpontot kapott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top