Fresh Andinál két és fél éve diagnosztizáltak mellrákot, ami után 16 kemoterápiás kezelés következett. Ugyan már tünetmentes, a mai napig négyhavonta jár szűrésekre. Mint mondja, akárhány év teljen is el, nem lehet teljesen nyugodt.
„A hormonális eredetű mellrákról szokták mondani, hogy öt év után gyógyultnak számít, aki átesett ezen a betegségen. Nálam azonban nem ez a helyzet, mert ebben az esetben az első három év a kritikus, és őszintén szólva én inkább azt vallom, hogy nem gyógyultnak számítok, csak tünetmentesnek, és ha életem végéig így marad, akkor örülünk. Ennek ellenére egyáltalán nem volt és ma sincs betegségtudatom, mert végig optimistán kezeltem ezt a helyzetet. Nagyon jóban lettem az onkológiai dolgozókkal, orvosokkal, s nem akkor van félelem bennem, amikor be kell mennem kontrollra, hanem amikor megnyitom a felhőbe felrakott eredményeket. Előfordult, hogy félóránként frissítettem, azt lesve, fönt van-e már, majd remegő kezekkel nyitottam meg. Amikor CT-eredmény is van benne, rögtön a végére ugrok, a vélemény részhez. Mindig elsírom magam, amikor meglátom a laboreredményemben, hogy nincs változás, minden rendben van. Majd felhívom anyuékat, és ők is elsírják magukat” – mesélte Andi a Blikknek, majd így folytatta.
„Ma már nem érdekel, ha kócos vagyok vagy van egy kis lenövésem, mert van hajam, és ez az, ami számít. Megtanultam örülni az eddig természetesnek vett dolgoknak, megértettem, hogy mindegy, milyen ruha van a gardróbunkban, milyen autóval furikázunk vagy épp mennyi pénz van a bankszámlánkon.”