nlc.hu
Sztárok

Szabó Ádám és Jennifer esküvője

Itt vannak az első fotók Szabó Ádámék esküvőjéről

Ebből is látszik, ők valóban összetartoznak.

Szabó Ádám és Farkas Jennifer 2022 őszén találkoztak. Az ismerkedésből szinte egy pillanat alatt szerelem lett, és míg az emberek azt ízlelgették, újra szerelmes az összetört szívű harmonikás, Ádám már el is jegyezte kedvesét. A pár azonnal belekezdett a nagy nap megszervezésébe, melyről nem titkolták, idén ősszel akarják megtartani. 

Szabó Ádám és Jennifer

Fotó: Instagram

Mint kiderült, sikerült is nekik, ugyanis szeptember 23-a óta boldog férj és feleség. „A templomi szertartáshoz hasonlót még nem éreztem soha. Amikor az oltár előtt álltunk, olyan érzésünk volt, mintha újjászülettünk volna” – mesélte a nagy napról a 31 éves zenész, aki a párjával már a bevonulás alatt elsírta magát. Mint mondja, a szertartás minden elképzelésüket felülmúlta. A templomi esküvő után egy anyakönyvvezető adta össze őket, majd Törökbálinton tartották a lagzit olasz menüsorral és egy különleges, saját maguk által megálmodott nyitótánccal.

Itt még mindig nem értek véget a meglepetések. Ádám korábban többször is hangsúlyozta, sokat dolgoznak együtt Jenniferrel, ugyanis szerinte nagyon jó hangja van és akár énekesnő is lehetne belőle. Rögtön a menyegző híre után már meg is jelentették első közös dalukat Egyet kérek címmel. 

A klip egyben az esküvői videójuk is, ami tükrözi, valóban álomszerű volt az egybekelésük. A videó megjelenésével egy időben Ádám az Instagram-oldalára is feltöltött pár csodás képet a legszebb pillanatokról. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top