nlc.hu
Sztárok
Csobot Adél és Istenes Bence a Sztárboxról

Sztárbox: Csobot Adél előtt ütik majd Istenes Bencét

Aggódik a párjáért, de közben büszke is rá.

Istenes Bence teljes gőzzel készül a Sztárboxra. A 36 éves műsorvezető nem tart az esetleges pofonoktól, mert úgy érzi, most van élete legjobb formájában, és bármire képes. „Valószínűleg fogok kapni, de nem biztos, hogy észreveszem majd. Eléggé kitolódott már a fájdalomküszöböm. Olyan állapotban vagyok testileg és lelkileg, mint még soha” – nyilatkozta a Blikknek.

Istenes Bence és Csobot Adél

Istenes Bence versenyzőként, míg Csobot Adél műsorvezetőként szerepel a Sztárboxban – Fotók: Sajtóklub

Párja, Csobot Adél bízik az elszántságában, de természetesen azért benne is ott van az aggodalom, hiszen – a műsor háziasszonyaként – nem lesz könnyű látni, amikor ütéseket kap a kedvese. Elmondása szerint igyekszik felkészülni arra, hogy a párja pofonokat kap majd a ringben, bár ezt nem könnyű neki végignézni.

„Fel vagyok arra készülve, hogy testközelből látom majd, ahogy az ellenfele megüti Bencét. Volt időm az elmúlt hetekben barátkozni ezzel, bár azt gondolom, erre nem is lehet igazán felkészülni. (…) Azért kicsit aggódom és féltem, de közben büszke is vagyok rá” – vallotta be a bulvárlapnak.

Istenes Bence amúgy az első mérkőzésén a mentálisan is ezerrel készülő ifj. Schobert Norbival mérkőzik majd meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top