Tegnap este elstartolt a Sztárbox, ahol egy percig sem lehetett érezni, hogy a sztárok ne vették volna komolyan a műsort, vagy az azzal járó felkészülést. A hölgyek közül Berki Mazsi, és a nemrég durva verekedésbe keveredő Megyeri Csilla is ringbe szállt a győzelemért. A mérkőzés alatt Mazsi ügyesen használta a hosszú kezeit, Csillának még a szája is vérzett. A meccs alatt megszólalt Csilla párja, Zsolti, aki ugyan látta, hogy a párja elfáradt, de bízott benne, hogy előre viszi majd a „parasztvér”. Mazsi azonban egyértelműen uralta a ringet. Végül egyhangú pontozással győzedelmeskedett.
Íme egy galéria arról, hogyan ütötte ki Berki Mazsi Megyeri Csillát
A rendezvényen Berki Krisztián exe, Hódi Pamela és férje, Tóth Bence is jelen voltak, akik egy, a műsorban készült riportban elmondták, hogy Csilla győzelmét áhítják, még drukkerpólójukat is megvillantották. „Mazsi az egyetlen nő, akit szívesen meg fogok csapkodni. Tiszta szívből meg fogja kapni” – jelentette ki Megyeri még a mérkőzés előtt, mire a nézőtéren ülő Pamela elmosolyodott.
![Megyeri Csilla, Berki Renáta (Mazsi)](https://nlc.hu/uploads/2023/10/megyeri-csilla-berki-mazsi-e1698638485411.jpg)
Megyeri Csilla és Berki Renáta (Mazsi) (Fotó: Trenka Attila)