nlc.hu
Sztárok
Megyeri Csillát vissza kellett fogni

Megyeri Csillát a Reggeli élő adásában kellett visszafogniuk a műsorvezetőknek

Elvitte a hév.

Berki Mazsi és Megyeri Csilla az elsők között szállt ringbe a Sztárboxban. Az influenszer felkészülését hónapok óta követhettük, aki annyira lelkes lett a boksz iránt, hogy még magára is tetováltatott egy pár kesztyűt. Sokakat ezért ért meglepetésként, hogy Mazsi szinte játszi könnyedséggel győzte le a ringben

Megyeri Csilla

Fotó: Trenka Attila

Csilla az összecsapás után azt mondta, győzött a rutin, hiszen Mazsi régebb óta sportol, mint ő. A megjegyzése még kevesebb embernek tetszett. Több mint egy héttel a verekedésük után Megyeri a Reggeli vendége volt, ahol amellett, hogy ismét elmondta, Mazsi rutinosabb sportoló, intézett pár mondatot a rosszindulatú kommentelőknek is, majd elkapta a hév. 

„Büszke vagyok magamra, mert egy ilyen ellenféllel szemben odaállni, ringbe szállni… Szerintem itt mindenki büszke lehet magára. Olyan csúnya, hogy mindenkit bántanak, főleg azokat, akik kikapnak. Lehet utánunk csinálni! Fel lehet húzni azt a kesztyűt, tessék lemenni az edzőterembe, megtanulni adni és kapni, mert egyébként adni is baszott nehéz” – magyarázta kicsit felhúzva Csilla, mire Peller Mariann és Papp Gergő egyszerre szóltak rá, hogy kicsit finomabban, ha lehet. Csilla ezt követően továbbra is azt magyarázta, Mazsi technikailag volt jobb nála. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top