nlc.hu
Sztárok
Lilu a Házasodna a gazda műsorvezetőjeként

Így festett Lilu miniszoknyában és gumicsizmában

Bár a Házasodna a gazda című műsor a többség számára egyet jelent Nádai Anikóval, Lilu az, aki igazi úttörőnek számít ebben a realityben.

Bár Lilu 2019 óta a Cápák között segít a lelkes vállalkozóknak sikerre vinni az elképzeléseiket, előtte is igazán izgalmas feladattal bízták meg az RTL-nél. Ő volt az, aki Nádai Anikó elődjeként próbálta kiházasítani a gazdákat, és kordában tartani a kegyeikért versenyző menyasszony-jelölteket.

Lilu 2012ben

Fotó: Fotocentrál.hu -Németh Gabriella

A disznók után jöttek a Cápák

Hét hosszú évig segédkezett a párkereső gazdáknak, ám második kisfia, Félix 2019-es születése után átadta a stafétabotot Anikónak. A kétgyermekes Lilu még ugyanebben az évben belevágott a Cápák között forgatásába, és meg kell hagyni, igazán jól áll neki ez a szerep!

A 47 éves műsorvezető alig múlt 20 éves, amikor felbukkant a Z+ képernyőjén. Egy korábbi interjúban azt mesélte, hogy ha akkor nem ő lett volna a befutó a válogatókat követően, most valószínűleg ügyvédként dolgozna, ugyanis jogi egyetemet végzett. 

A Cápák közöttben pont úgy fest, amilyennek kitartóan küzdő jogászként elképzeljük, de megmutatta azt is, milyen, amikor miniruhában dagonyázik a disznók és kecskék között. Nézd meg te is, hogy boldogult a tanyán!

Lilu a Házasodna a gazda műsorvezetőjeként 2012-ben
Megnézem
Összes kép (6)

Nyitókép: Fotocentrál.hu – RTL / Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top