nlc.hu
Sztárok

Kótai Mihály döntése

Ennyi volt: Kótai Mihály feladta a Farm VIP műsorát

Az ökölvívó távozását többen is megsiratták.

Nyolc nap vívódás után Kótai Mihály feladta a versenyt. A pirosak rosszul fogadták a sportember döntését, többen sírva fakadtak a váratlan helyzet miatt. Mihály számára egyre megterhelőbb volt a műsor, mint mondta, nehezen viselte már, hogy távol van a családjától.

„Elfáradtam, fizikailag és mentálisan is. Nagyon hiányoznak a lányaim, meg a Kriszta. Minden nehéz ilyenkor. Nehéz felkelnem, mert fáj a derekam. Nehéz felkelnem, mert nem jó a kávé. Hiába ül mellém egy nagyon kedves ember, akire most már barátomként tekintek, de ő is érezte, hogy ez nem megy. (…) Nagyon élveztem, jó volt, de eldöntöttem a dolgot: itt a vége. Inkább hazamegyek” – mondta a világbajnok.

A piros csapattal így közölte az elhatározását:

„Érlelődik bennem már régóta egy döntés. Nagyon megszerettelek benneteket, és jó volt ez a pár nap, amit együtt töltöttünk, de én most kilépek a játékból. Rossz érzés, de nekem itt a vége. Remélem, hogy még sokszor fogunk találkozni, nem itt a farmon, mert dolgozni nem szeretek.” 

Mihály távozását többen is megsiratták, ami meghatotta a versenyzőt is.

„Nem szoktam így senkihez sem ragaszkodni, a lányok nagyon a szívemhez nőttek. Lacika óriási, most is sírt, ahogy jöttem el. Komolyan mondtam, szeretnék velük többször találkozni, és a barátságokat ápolni. Nehéz volt meghoznom a döntést, egész éjszaka nem aludtam semmit. Muszáj mennem” – zárta mondandóját Kótai.

Kótai Mihály

Kótai Mihály (Fotó: Trenka Attila)

Ez is érdekelhet Rékasi Károly Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top