Hajdú Péter két sikeres Youtube-műsornak is a házigazdája, a Beköltözve Hajdú Péterhez és a Frizbi is elképesztő számokat ér el. A műsorvezető a Best magazinnak mesélt arról, talán már nincs is szüksége a tévézésre, ami fordítva nem feltétlenül elmondható. Mint mondja, az RTL-lel és a TV2-vel is jó viszonyt ápol, sőt, a most futó Dancing with the Starsba és a Sztárboxba is hívták, ám mindkettő visszautasította.
„Mindig is a magam ura akartam lenni, ez 48 éves koromra össze is jött. Az elődeimet figyelve, látva, azért bíztam a magam sikerében is” – fogalmazott a lapnak a műsorvezető. Adott volt a kérdés, hogy itt Friderikusz Sándorra gondol-e, aki szintén nagy sikereket ért el saját podcastműsorával, ám a két híresség jó ideje nem áll szóba egymással.
„Nem vagyok vele beszélő viszonyban. Semmilyen kapcsolatom nincs vele. Egyébként Friderikuszt elképesztően nagyra tartom mint televízióst, és azt nem lehet tőle elvenni, mekkora tehetség, mint ahogy azt sem, mekkora hatással volt rám. Mert ha ő nem lett volna tévés, lehet, én sem leszek az. Viszont emberileg egyáltalán nem jövünk ki egymással. Nyilvánvalóan ezért nem is keressük a másikat” – mesélte Hajdú, aki bár nem akarta elmondani, miről szólt utolsó beszélgetésük, azt megjegyezte, egyáltalán nem kellemes hangvételben telt.