Majka legcsípősebb beszólásai Tóth Gabinak a Sztárban Sztár leszek!-ben

T. D. | 2023. December 11.
Sokszor nem hagyta magát az énekesnő, de azért az is előfordult, hogy sírásban tört ki a rapper szavaitól.

Tóth Gabi évek óta támadások kereszttüzében van, főleg, amióta felvállalta politikai hovatartozását, majd kereszténységét. Ugyan ekkor csak egy kisebb réteg fordult ellene, ám idén nyáron elárasztotta a gyűlöletcunami, amikor kiderült, Krausz Gáborral hat év után elválnak. A válás ténye azért bőszítette fel a népet, mert Gabi évek óta a tökéletes házasság képét mutatta a közösségi oldalain. Majd hamar nyilvánvalóvá vált, egy harmadik félnek is köze lehet ahhoz, hogy zátonyra futott a kapcsolatuk. Ez a teória pedig be is igazolódott, amikor az énekesnő a Sztárban Sztár leszek! színpadán vállalta fel új kapcsolatát a Fricska táncegyüttes egyik tagjával, Papp Máté Bencével

Habár a Sztárban Sztár leszek! korábbi évadaiban is megszokhattuk, Majka és Gabi sokszor feszülnek egymásnak, ebben az évben szinte minden kínálkozó alkalmat megragadott a rapper, hogy odaszóljon kolléganőjének. 

Fotók: TV2

Már a válogatók során parázs vita alakult ki közöttük, bár abban még Köllő Babettnek is szerepe volt. A két női zsűri úgy érezte, több ígéretes versenyző azért került Majka csapatába, mert a rapperben producerként több lehetőséget láttak. Ezért azt kérték mestertársuktól, hogy hagyjon nekik több teret.

„Ne legyél ennyire erőszakos!” – mondta Tóth Gabi, mire Majka így reagált: „Én erőszakos? Nálad erőszakosabb ember kevés van a bolygón.”

Ezt követően Gabi annyira kifakadt, hogy Majka szinte szóhoz sem jutott. Addig mondta a magáét, míg káromkodva el is hagyta a stúdiót. 

Elegem van belőled, Majoros, komolyan! Vitatkozzon veled a tököm most már, de tényleg! Megint velem kötekedsz! A Babett-tel nem kötekedsz, mert ő be van szarva tőled, és nem szól vissza neked. Az egészet a Babett hozta fel, ő csendben marad, és velem vitatkozik a Majoros Peti megint, értitek? Megint ugyanaz lesz, hogy én leszek a nagypofájú hisztérika, aki kimegy a stúdióból, mert felcseszted az agyamat!

Az élő show-k sem maradtak el csipkelődések nélkül, bár itt már akadtak olyan momentumok, amiket az énekesnő le sem tudott reagálni. Egészen a második élő adásig kellett várni egy jó Majka-féle beszólásra, amikor Pápai Joci versenyzője, Szabó Fruzsi egy Tóth Gabi-dallal lépett színpadra. A Jöjj még című szám bejött az eredeti előadójának, ám Gabi inkább arról beszélt, mi is a mondanivalója a dalnak. Ő ekkor még komolyan vette a zsűrizést, ám Majka azonnal megragadta a pillanatot, hogy odaszúrjon ítésztársának. 

Egy Tóth Gabitól is stroke-om van, nemhogy háromtól

 – mondta a rapper. 

Az igazi bomba a 6. adásban volt, amikor Majka olyannyira vérig sértette Gabit, hogy a szó is belefagyott, majd könnyekben tört ki. A háttértörténet ugyanis az volt, hogy az énekesnő éppen akkor készült extra produkcióval, melyben új dalát, az Átkozott Nyár című slágert vitte fel a színpadra. Az extra varázs, hogy mindezt új szerelmével, Papp Máté Bencével adták elő, akivel először csókolóztak kamerák előtt. 

Szologjan Edgar Elvis Presley-előadása után Tóth Gabi megemlítette az egyik próbanapon lezajlott közös táncukat. „Kedden örmény zenére táncoltunk 3 négyzetméteren nyolcan” – mesélte az értékelésnél, mire Majka közbeszólt: „Vigyázzál, mert ha a Gabival táncolsz, akkor rezeg a léc!”

Ezt a beszólást még mosolyogva fogadta az énekesnő, miközben a rapperhez vágta a papírjait. Majka azonban még tovább csűrte-csavarta a poénját. 

Jövőre jöhetsz vissza extra produkciónak!

A rapper ekkor érezte, rendkívül megbántotta Gabit, amiért később bocsánatot is kért. Nem mintha ez azt jelentené, hogy Majka ettől még be tudja fogni a száját…

A következő szócsatáig csak egy hetet kellett várni, amikor ismét Edgar produkciója után szabadultak el az indulatok a stúdióban. Alapból összevissza beszéltek a zsűrik, ráadásul Till Attila is beszőtt néhány poént az értékelésbe, amikor Majka megint hozta a formáját.

„Nagyon jó hangulata volt: olyan volt, mint egy netflixes családi mozi. Sétáltak, a végén közel is kerültek egymáshoz… tényleg olyan hangulata volt” – értékelte saját versenyzőjének a teljesítményét Majka, amire Gabi értetlenül kérdezett vissza: „Milyen családi sorozat, ahol sétálnak?”. A rapper ezen a ponton olyat szúrt oda, amit lehet, nem mindenki, de pont elegen értettek ahhoz, hogy hatalmas nevetésben törjenek ki az énekesnő kárára.

Gabi, tudom, hogy a te értékrendedbe nem fér bele, de én nézem a Netflixet… Magyar embernek magyar Netflix! Nemzeti Netflixet!

Tény, néha a nézők úgy érezhették, az ózdi rapper sokak szívéből szólt, azt sem szabad elfelejteni, mindez csak műsor. Bár olykor tényleg messzire ment Majka, a barátságuk minden bizonnyal megmarad, hiszen ezeket a heves vitákat ők maguk magyarázták meg, amikor szeptemberben a Szerencsekerék VIP-ben szerepeltek. 

Majka

Fotó: TV2

Sztárban Sztár leszek! zsűri

Fotó: Trenka Attila

Sztárban Sztár leszek! zsűri

Fotó: Trenka Attila

Tóth Gabi

Fotó: Trenka Attila

Majka

Fotó: Trenka Attila

Majka és Tóth Gabi

Fotó: Schumy Csaba

Majka és Tóth Gabi

Fotó: Trenka Attila

„Köztünk adásban van konfliktus, mert mindketten vehemensek vagyunk, ha mind a ketten nagyon akarunk, akkor ahhoz ragaszkodunk, de alapvetően az életben nagyon szeretjük egymást. Nagyon sok olyan dolgot megbeszélünk egymással, ami olyan privát, annyira magánéleti, hogy nem beszéled meg csak olyanokkal, akiket nagyon közel engedsz magadhoz. De ettől függetlenül igen, van néha stroke-om tőle, de neki is” – fogalmazta meg a rapper. 

Exit mobile version