„Ami az angol királyi családban történik, az csak apró csetepaté ahhoz képest, ami a spanyol udvarban robbant ki!” – írja az eseményeket olykor kiszínezve tálaló Daily Mail. Még azt is hihetnénk, hogy a dolgokat ők találták ki, ám amikor a The Times és a Tatler is az állítólagos szexbotrányról ír, akkor elgondolkodik az ember annak a valóságtartalmán. A Tatler ráadásul már nem is azt a kérdést feszegeti, hogy Letícia királyné valóban félrelépett-e, hanem azt, hogy túlélheti-e a házassága ezeket a támadásokat. De miről is van szó pontosan?
Letícia apja újságíróként, anyja nővérként dolgozott. Letícia az egyetem után, édesapjához hasonlóan, újságíróként kezdett dolgozni, idővel pedig a CNN hírcsatorna riportere lett. Volt washingtoni tudósító, és iraki haditudósító. Aztán 1998-ban feleségül ment irodalomprofesszorához, Alfonso Guerreróhoz, de a házasság alig egy évig tartott. Mivel Guerreróval csupán polgári esküvőt tartottak, a katolikus egyház nem emelt kifogást az ellen, hogy később hozzámenjen a spanyol trónörököshöz. Az akkori koronaherceggel – akiből azóta VI. Fülöp néven király lett – egyébként éppen a munkája kapcsán ismerkedett meg személyesen. 2004-ben házasodtak össze, két gyermekük is született, apósa visszavonulása után a férjéből király, belőle királyné, idősebb lányukból pedig koronahercegnő lett.
Eddig olyan akár egy tündérmese, ugye? Hát, pedig nagyon úgy fest, hogy túl szép ez a történet ahhoz, hogy igaz legyen.
Sógora lett a „szeretője”
A hírek szerint ugyanis Letíciának a házassága előtt és a házassága alatt is viszonya volt. A vád egy újabb csapás arra a spanyol királyi családra nézve, ahol a korábbi királynak (I. János Károlynak) a kétes ügyletei és folyamatos hűtlensége miatt kellett lemondania, igaz, a hivatalos verzió szerint „rossz egészségi állapota” miatt adta át fiának a koronát.
Visszatérve Letíciára, az állítólagos szerető nem más, mint Jaime del Burgo, a királyné régi barátja, nem mellesleg a nővérének a férje. A férfi adójogi szakértő, befektető, de a weboldala szerint még drámaíró és ingatlankezelő is. Lássuk be, igencsak színes a paletta, és valószínű, hogy fikciós elemeket is tartalmaz. Magát a viszonyt is ő tárta a nyilvánosság elé.
„Del Burgo azt állítja, hogy romantikus kapcsolatban állt Letíciával, mielőtt a nő 2004-ben hozzáment Fülöphöz, de ezt követően is találkozgattak olykor.
„A férfi úgy fogalmazott, hogy felkérték tanúnak a 2004-es királyi esküvőn, sőt azt is kijelentette, hogy a ceremónia előtti este vacsorázni ment Letíciával, aki arra kérte, hogy soha ne hagyja el őt, bármi is történik” – ecseteli Isaac Zamet a Tatlernek írt cikkében.
2005-öt írtunk, amikor megszületett Letícia és Fülöp első lánya, Leonóra hercegnő, majd két évvel később, 2007-ben húga, Zsófia is világra jött. Del Burgo azt állítja, hogy a királynéval az egyik terhessége alatt is szeretők voltak. „A férfi azt is mondta, hogy még Los Angelesben is néztek egy közös búvóhelyet, sőt azon is gondolkodtak, hogy béranya segítségével közös gyermekük is születik. A kapcsolat 2011-ben szakadt meg, amikor Letícia felhívta Del Burgót, hogy nem folytathatják tovább a viszonyukat. Ezt követően a férfi randira hívta Letícia testvérét, Telmát, akit két hónappal később, 2012-ben feleségül is vett New Yorkban. 2014-ben viszont elváltak” – olvasható a Tatler cikkében.
Függőágy, romantika, és ellenőrizhetetlen állítások
Mindez hol derült ki? Nos, a kissé exhibicionista Del Burgo közösségi oldalán. A férfi ugyanis az X- (korábbi Twitter) oldalára rakott fel egy várandós képet a királynéról, amihez olyanokat írt, hogy „Szerelmem, számolom az órákat, amíg újra együtt lehetünk. Szeretlek.” Nem sokkal később a férfi fiókja elérhetetlen lett.
A folytatás már a Letícia és én című könyvben jelent meg, amihez a 91 éves Jaime Peñafiel Nuñez készített interjút Del Burgóval. A kötetben a nagyszájú férfi arról számolt be részletekbe menően, hogy amikor Telmával közös esküvőjük után a vendégek felsorakoztak, hogy gratuláljanak nekik, Letícia azt súgta a fülébe, hogy hamarosan újra együtt lesznek.
Az egész sztori ott sántít, hogy a mindenhez is értő Del Burgo egy szerelmes, szentimentális képet fest magáról, bármiféle bizonyíték nélkül. Egyik költeményének a „A függőágy” címet adta, amely arról szól, hogy Letícia szerelmet vallott neki a La Zarzuela palota kertjében található függőágyban.
Jaime Peñafiel Nuñez könyve nem jelenti ki egyértelműen, hogy a királynénak és a sógorának viszonya lett volna, viszont kiegészítve a sztorikat, Del Burgo az X-en folytatta mondandóját. „A könyv csak az igazság egy részét mondta el, mi igenis szeretők voltunk… Egy vesszőt sem változtatok a korábbi bejegyzéseimen. Nagyra értékelem a támogató üzeneteket, és nem haragszom azokra sem, akik a megölésemmel fenyegetőztek.
Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de az igazság az, amit leírtam. Én csak egy királyt ismerek el, aki a mennyben él, és akinek a neve: Názáreti Jézus. Ő fog engem megítélni.”
Ez nem románc, ez politika
Del Burgo nem tért ki arra, hogy ki fenyegette meg, de a Jézus Krisztusra való utalásával arra enged következtetni, hogy a királyi családnak nem nyerhette el a tetszését az állítása. A kérdés az, hogy Del Burgónak mi a valódi célja ezzel a „leleplezéssel”, amihez ráadásképp egyetlen kézzelfogható bizonyítékot sem mutatott még fel.
Hogy jobban megértsük a helyzetet, némi politikát is bele kell csempészni a történetbe. 2023 júniusában Fülöp felkérte Alberto Feijóót, a konzervatív Néppárt vezetőjét, hogy alapítson kormányt, aki a szélsőjobboldali Vox párt támogatása ellenére sem tudott végül kormányt alakítani. A király ezután Pedro Sánchez Pérez-Castejónhoz fordult, aki vitatott módon kormányt alakított a katalánokkal.
A megállapodás széles körű jobboldali tiltakozást váltott ki, ugyanakkor a legtöbb spanyol szerint a király jól került ki a politikai zűrzavarból. Sokan dicsérték, és úgy tartották, hogy független tudott maradni, és helyreállította az emberek koronába vetett bizalmát.
De akadtak olyan csoportok is, akik elítélték Fülöpöt a tette miatt. Az egyik ilyen csoport tagja Del Burgo is.
Bár ezen csoportoknak a Tatler szerint egyértelmű célja a királyi udvar tekintélyének lerombolása, a legtöbb monarchistaellenes társulás elítélte Del Burgo tettét. Carolina Alonso, az Unidas Podemos csoport tagja szerint a férfi üzenetei „szexista támadás, és a magánélet megsértése”. Esther López Barceló, baloldali író és egykori politikus kijelentette, hogy még a hozzá hasonló republikánusok is támogatják a királynét:
„Nem értek egyet a monarchiával, de Letícia ebben az esetben áldozata. Ha a monarchia megszüntetéséhez bosszúként kell felhasználnia Del Burgót, aki megsérti a nők magánéletéhez való jogát, akkor abban senki ne számítson rám, mert ez a módszer nem hoz magával semmilyen köztársaságot.”
Hogy miért pont most érkezett ez a támadás a család irányába? Nos, a spanyol monarchia egyre népszerűbb, mióta a 18 éves trónörökös megkezdte hároméves katonai kiképzését. Megcsókolva a zászlót, esküt tett a hazájának, és remek beszédet intézett az állampolgárokhoz. Ezt követően – mondhatni – az országon végigsöpört a „leonóramánia”. A család arról is gondoskodott, hogy a botrányai miatt népszerűtlen János Károlyt minden ünnepségtől távol tartsák, és a fókuszban csak a trónörökös legyen.
Letícia és Fülöp 20. házassági évfordulója egyébként jövőre lesz. Hogy addig mi történik még, és milyen bizonyíték nélküli támadások várnak rájuk, azt nem tudni…