nlc.hu
Sztárok
Tíz ikon a kilencvenes évekből, aki már nincs velünk

10 popkulturális ikon a kilencvenes évekből, aki már nincs velünk

Ugyan a mai fiataloknak távolinak tűnhet a kilencvenes évek, akik akkor voltak tizen- vagy huszonévesek, azoknak olyan, mintha csak tegnap lett volna. Ugyan azóta mindannyian felnőttünk, megváltoztunk, a szívünkben különleges helyet foglalnak el akkori kedvenceink, akik közül sokakat túl korán veszítettünk el.

1. Aaliyah

Aaliyah

Fotó: Chris Weeks/Liaison

Aaliyah mindössze 22 éves volt, amikor életét vesztette egy repülőgép-balesetben, de még mindig az r&b hercegnőjeként tartják számon. Fiatal kora ellenére ő volt az 1990-es évek egyik legmeghatározóbb alakja a műfajon belül, és ki tudja, milyen óriási dolgokat vitt volna véghez, ha nem történik meg a tragédia. Rövid karrierje során három albuma jelent meg, az utolsó lemeze a halála előtt egy hónappal debütált, és azonnal fel is került a Billboard első helyére. A fiatal sztár emellett a színészetbe is belekóstolt, ő volt a főszereplője az Öld meg Rómeót! és a Kárhozottak királynője című filmeknek.

Ez is érdekelhet Angus Cloud Megnézem

Személyét a botrányok sem kerülték el, első lemezének nem volt más a producere, mint R. Kelly, és hamarosan pletykák kezdtek keringeni arról, hogy az akkor mindössze tizenöt éves énekesnő magát idősebbnek hazudva feleségül ment a nála több mint 10 évvel idősebb zenészhez. R. Kellyről azóta kiderült, milyen borzalmas alak, róla viszont mindenki kellemes emlékeket őriz. „A nevetése és mosolya fog a legjobban hiányozni, és a közös munka is, mert sosem félt attól, hogy feszegesse a határokat” – nyilatkozta Aaliyah halála után Missy Elliott.

2. Kurt Cobain

Kurt Cobain

Fotó: Vinnie Zuffante/Getty Images

Idén lesz harminc éve annak, hogy a Nirvana énekese elhunyt, és ő is tagja lett a 27-esek klubjának, vagyis azoknak a legendás zenészeknek, akik 27 évesen haltak meg. Kevesen mondhatják el magukról, hogy olyan albumot alkottak, ami egy új korszak kezdetét jelentette, hogy egy generáció hangjai lettek. Cobain egyike azoknak, akikre ez igaz, a Nirvana Nevermind című lemeze mindent megváltoztatott.

Ez volt az, ami az frontemberének és így a bandának is a vesztét okozta. „Sajnos a Nirvana túl gyorsan és túl nagyra nőtt” – nyilatkozta 2017-ben a zenekar dobosa, Dave Grohl, aki azóta a Foo Fighters zenekarral járja a világot. Cobain hátrahagyott leveleiből is az derült ki, hogy nem tudta elviselni a rászakadt sikert, úgy érezte, hogy nem tud hiteles maradni.

Sajnos magánemberként is démonokkal küzdött, Courtney Love-val való kapcsolata meglehetősen viharos volt, egészségügyi problémák kínozták, valamint drogfüggő is volt, és ugyan halála előtti hetekben elvonókúrára ment, de innen megszökött, hogy hazautazzon. Pár nappal később otthonában találtak rá a holttestére. 

3. Chris Cornell

Chris Cornell

Fotó: Ebet Roberts/Redferns

A grunge szcéna másik meghatározó zenekara a Soundgarden volt. Ugyan a zenekar 1997-ben feloszlott, de 2010-ben újra összeálltak, és hét évvel később éppen az Egyesült Államokban turnéztak, amikor frontemberüket, Chris Cornellt holtan találták a hotelszobájában.

Ugyan élete nagy részében drogfüggőséggel és depresszióval küzdött, de úgy tűnt, már sokkal jobban volt, így a halálhíre sokkolta a rajongókat és az ismerősöket. „Sokkal több volt mint egy barát, felnéztem rá, mintha a bátyám lett volna” – búcsúztatta Eddie Vedder, a Pearl Jam énekese.

A nem mindennapi hanggal rendelkező Cornell a Soundgarden mellett más zenekaroknak is tagja volt, ő volt az Audioslave frontembere, illetve szólólemezeket is kiadott, és számtalan listán szerepelt a legjobb énekesek között. A hírességet emellett érdekelte a filantrópia, a Chris and Vicky Cornell Alapítványon keresztül támogatta az otthontalan, szegény, elhanyagolt és erőszak által fenyegetett gyerekeket.

4. Notorious B.I.G.

Notorious B.I.G.

Fotó: Nitro/Getty Images

Notorious B.I.G,  vagyis Christopher Wallace korának az egyik legtehetségesebb rappere volt, Sean „Puffy” Combs pártfogoltjaként sikert sikerre halmozott, de sajnos mint sok hozzá hasonlóan tehetséges előadónak, neki sem adatott túl hosszú élet, mindössze 24 éves volt, amikor meghalt. Egy Los Angeles-i afterparty után éppen vissza akart térni a hoteljébe, amikor az egyik piros lámpánál tüzet nyitottak az autójára. Ugyan a fiatal rappert azonnal kórházba szállították, az életét nem sikerült megmenteni, belehalt a sérüléseibe. 

A tragédia – akárcsak riválisa, 2Pac halálának az esetében – megrázta az egész zenei világot. Második albuma, a Life After Death két héttel később jelent meg, és a Billboard lista első helyéig jutott, a két kislemez pedig gyémánt minősítést kapott. Halála után tizenhárom évvel, 2020-ban pedig a rappert beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. 

5. Luke Perry

Luke Perry

Fotó: Frederick M. Brown/Getty Images

Az 1990-es évek egyik legnépszerűbb sorozata a Beverly Hills 90210 volt, és sok tinilány szobájának a falát dísztették poszterek a szereplőkről, például Luke Perryről, aki 197 részen keresztül alakította Dylan McKayt. Egy teljesen új generáció lett a rajongója akkor, amikor már nem szépfiúként, hanem egy szépfiú édesapjaként tért vissza a Riverdale című sorozatban.

Mind a szereplőtársait, mind a nézőket nagyon szíven ütötte, amikor a színész 52 éves korábban, egy súlyos agyvérzés után elhunyt 2019 márciusában.  Mivel a színész nagy környezetvédő volt, utolsó kívánságaként egy olyan öltönyben temették el, ami könnyen lebomló anyagból készült.

90-es évek hét az nlc-n!

Jóbarátok, susogós naci, Adiads és Reobek, lengyel piac, Pi-víz, fritőz, Friderikusz show, butatelefon, kvarcjáték, teleshop, kereskedelmi tévé, flaneling, Walt Disney bemutatja, csalamádés hamburger, A miniszter félrelép, holdjáró cipő, Spice Girls, Família Kft, Windows 95, maszekok… Egyszerre gondolunk vissza rá elérzékenyülő nosztalgiával és nevetünk rajta, valamint a régi önmagunkon. Az nlc időutazást tesz, hogy egy hétre visszahozza a 90-es éveket az olvasók életébe. Keresd a 90-es évek hét cikkeit egész héten az nlc-n!

6. Matthew Perry

Matthew Perry

Fotó: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images

A 2023-as év egyik legmegdöbbentőbb halálhíre a Jóbarátok színészéhez kapcsolódik. A sorozat, amelyet 1994 és 2004 között sugároztak óriási siker lett, hihetetlenül elkötelezett rajongótábora van a mai napig. Matthew Perry rajongói persze nemcsak Chandler Bingként találkozhattak vele, ő sokkal több volt ennél a karakternél, sok másik sorozatban és filmekben is szerepelt.

Ugyan az utóbbi években már nem nagyon vállalt munkát, amikor 2021-ben a Jóbarátok stábja újra összeállt, ő is ott volt, egy évvel később pedig megjelent önéletrajzi könyve. A színészre 2023. október 28-án találták holtan a jakuzzijában, mindössze 54 éves volt. A jegyzőkönyv szerint a Jóbarátok sztárjának halálát a ketamin akut hatása okozhatta, de a tragédiához más tényezők is hozzájárulhattak, például Perry koszorúér-betegsége.

7. 2pac

2pac

Fotó: Gramercy Pictures/Getty Images

Tupac Shakurt már 1994-ben is megkísértette a halál, ötször lőttek rá egy New York-i stúdióban. Ám ezt túlélte, és karrierje akkor sem állt földbe, amikor ezzel párhuzamosan egy ellene indított perben számos vádpontban bűnösnek találták, és börtönbe kellett vonulnia. Harmadik lemeze akkor jelent meg, amikor még a rácsok mögött volt, következő albuma, az All Eyez on Me pedig triplaplatina lett. 2pacet, aki színészként is bizonyított, minden idők egyik legnagyobb rapperének tekintik. 

Sajnos az ő esetében sem derült ki, hogy idős, igazán érett művészként mire lett volna képes, Tupac Shakurt, aki az egyik emblematikus figurája volt a keleti- és nyugati-parti rapperek között kialakult konfliktusnak, 1996. szeptember 7-én Las Vegasban lelőtték, majd egy héttel később meghalt a kórházban. Hogy pontosan mi történt, kik álltak a támadás mögött, arról rengeteg elmélet született, voltak, akik hittek abban, hogy – akárcsak Elvis Presley – Tupac is életben van még valahol.

8. Layne Staley

Lane Stanley

Fotó: Tim Mosenfelder/Getty Images

A grunge nagyjai közül elveszítettük az Alice in Chains frontemberét is. Akárcsak több sorstársa, Layne Staley is egész életében drogfüggőséggel küzdött, halálát is túladagolás okozta, testét két héttel később találták meg. Seattle városa augusztus 22-ét, vagyis az énekes születésének napját hivatalosan Layne Staley Napnak nyilvánította, és mint Chris Cornell esetében, az ő nevével is találkozni a legjobb rockénekeseket felsoroló listákon. 

Staley eredetileg egy glam énekes volt, ezután csatlakozott a zenekarhoz, amit Jerry Cantrell és Sean Kinney alapított, a nevet pedig kölcsönvették az ő bandájától, így lett az Alice N’ Chainsből az Alice in Chains. A grunge felemelkedése pedig nekik is nemzetközi sikert hozott, miközben Layne Staley folyamatosan a démonaival küzdött, a zenekar az MTV Unplugged műsor felvétele után visszavonulót fújt emiatt, és csak énekesük halála után tértek vissza egy új frontemberrel. Layne Staley-nek pedig voltak más zenei projektjei, igaz, sajnos a Mad Season csak egy stúdióalbumot adott ki. 

9. Scott Weiland

Scott Weiland

Fotó: Larry Busacca/Getty Images

Ugyan számos műfaj jelen volt zenéjükben és nem is Seattle-ben alakultak, a Stone Temple Pilots sokak számára egyike a grunge zenekaroknak. Tény, sok közös pont van, az egyik sajnos az, hogy az STP frontembere sincs már közöttünk, Scott Weiland 2015-ben túladagolás következtében hunyt el, amikor éppen legújabb zenekarával, a The Wildaboutsszal turnézott.

Volt felesége a tragédia után egy nyílt levélben arra kért mindenkit, hogy a rock and roll életforma és a drogok nem feltétlenül járnak kéz a kézben, így ennek megfelelően kezeljük a történteket, de nyilván sokan érezték úgy, hogy fiatalkoruk egy újabb hősét, ikonját veszítették el.

Weiland karrierje során számtalan másik zenekarban játszott, tagja volt nagyrészt a Guns N’ Roses tagjaiból álló Velvet Revolvernek, illetve ő volt az első énekese az Art of Anarchy bandának is, és ugyan Stone Temple Pilotsből távoznia kellett 2013-ban, de a banda hivatalosan nem oszlott fel, igyekeztek pótolni az énekest, a Linkin Park frontemberét, Chester Benningtont is felkérték erre a feladatra, jelenleg pedig Jeff Gutt tölti be ezt a posztot.

10. Robin Williams

Robin Williams

Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images for PCA

A sokak által kedvelt színész karrierje ugyan jóval korábban kezdődött, mint a kilencvenes évek, hiszen az 1978 és 1982 között sugárzott Egy úr az űrből című sorozatnak köszönhetően robbant be a köztudatba, és a nyolcvanas években is volt több emlékezetes alakítása, gondoljunk csak a Holt költők társasága című filmre, úgy gondoltuk, mégis helye van ebben a cikkben.

Robin Williams számtalan sikerfilmben szerepelt a 1990-es években, vígjátékokban és drámákban egyaránt, megszámlálhatatlanul sokan vannak, akiknek ilyenkor lopta be magát a szívébe, akik mindig elmentek a moziba, ha egy új filmet mutattak be az ő főszereplésével. Hogy csak párat említsünk: 1990-ben mutatták be az Ébredések című filmet, majd egy évvel később személyes kedvencemet, A halászkirály legendáját, de ekkor kerül vászonra a Hook is, illetve szintén a kilencvenes években debütált a Mrs. Doubtfire, a Jumanji, a Good Will Hunting, a Patch Adams vagy A kétszáz éves ember is, illetve ő kölcsönözte a hangját a dzsinnek az Aladdin című rajzfilmben.

Sajnos 2014 augusztusában a világ egy szomorúbb hely lett, az Oscar-díjas színész és humorista ugyanis 63 éves korábban elhunyt. Williamsnél a halála előtt pedig Parkinson-kórt diagnosztizáltak, ami a boncoláskor kiderült, hogy valójában Lewy-testes demenciában szenvedett. A betegség miatt depressziója és szorongása is felerősödött, és egy nap úgy döntött, nem tudja folytatni tovább

(via 1,2,3,4)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top