Így ismertük meg majd’ 20 évvel ezelőtt Molnár Ferenc Caramelt – fotók

T. D. | 2024. Február 01.
Egy pillanat alatt zárta szívébe az ország.

Molnár Ferenc Caramel közel 20 éve jelent meg a Megasztár színpadán, majd egyik pillanatról a másikra az ország kedvence lett. Az énekesnek nem hullott az ölébe a siker, hanem alaposan megdolgozott érte, végigjárva a ranglétrát. 

Fotó: Olajos Piroska

Ma már telt házas koncerteket ad az Arénában, de nem feledkezett el arról sem, honnan jött. Szívügye, hogy ne csak azoknak zenéljen, akik több tízezer forintért is tudnak jegyet venni, éppen ezért sosem hagyott fel azzal, hogy egy-egy falunapra is ellátogasson. 

Azért én egy roma származású ember vagyok, folyamatosan kaptam – egyébként néha kapom a mai napig is –, hogy testvér, énekeld már el az Aranyesőt. Ezt egyébként nem romák mondják, hanem mindig van a közönségnek egy ilyen szelete. Ezek ilyen örök dolgok, de én szeretem ezt. Ez egy kicsit szomorú is talán, de mégis a magyar valóságnak a része. Az egyik arénás koncertem után, amikor már másfél vagy két éve nem vállaltam például falunapos haknit, azt kezdtem el érezni, hogy ez nagyon szép és nagyon jó, hogy én csak olyanoknak zenélek már két éve, akik Arénában vagy színházakban tudnak jegyet venni nyolc-tíz-tizenötezer forintért. Aztán felrázott, hogy ez a magyar valóságnak egy nagyon erős, domináns szelete kulturálisan is, és én az utóbbi pár évben elmentem mellette, majd egy buborékban találtam magam hirtelen. Nem csak azoknak szeretnék énekelni meg zenélni, akiknek van pénzük egy arénás belépőjegyet megvenni. És ez most nem ilyen PR-duma, máshonnan nézve ez egy amatőr dolog… Nálam ez érzelmi dolog. Sportautóm, sőt, felső kategóriás autóm se lesz soha, mert nálam ez elvi kérdés” – nyilatkozta pár hónapja az énekes. 

Tény, hogy nem mutatja, micsoda luxus lenne az élete, hanem az apró örömökben leli boldogságát. Két csodálatos gyermek édesapja, felesége, Szilágyi Szilvi biztos és támogató hátteret nyújt neki. Mostanra pedig egy nagy álmukat is sikerült valóra váltani, miszerint végre családi házba költöztek, amin az énekes a saját két kezével dolgozott

Szilvi eképpen köszöntötte fel kedvesét 41. születésnapja alkalmából:

Február 1. mindig az egyik kedvenc napunk az évben! Boldog Szülinapot, Caramel! Olyan vagy, mint a jó bor… az évekkel csak nemesedsz!

Mi pedig egy időutazással tesszük ezt: 

Molnár Ferenc Caramel, Megasztár

Molnár Ferenc Caramel, Megasztár Fotó: Rákosi Péter

Molnár Ferenc Caramel, Megasztár

Molnár Ferenc Caramel, a Megasztár című zenei tehetségkutató műsorának versenyzője Fotó: Csibi Szilvia

Molnár Ferenc Caramel 2005

Megasztár című tehetségkutató műsor második szériájának második elődöntője Fotó: Hortolányi Anikó

Molnár Ferenc Caramel 2005

A Megasztár 2. tehetségkutató verseny 2005. április 30-i döntője Fotó: Nagy Zoltán

Molnár Ferenc Caramel 2007

Molnár Ferenc Caramel 2007 Fotó: Szabolcs László

Molnár Ferenc Caramel 2008

Molnár Ferenc Caramel 2008 Fotó: Tóth Beáta

Molnár Ferenc Caramel 2010

Az Esti Sztori című talkshow Fotó: Szabó Lilla

Molnár Ferenc Caramel 2011

Story Ötcsillag Díjátadó Gála Fotó: Rákosi Péter

Molnár Ferenc Caramel 2013

A Nagy Duett című show-műsor Fotó: TV2

Molnár Ferenc Caramel 2014

The Voice – Magyarország hangja! Fotó: TV2

Molnár Ferenc Caramel 2014

Az ének iskolája énekes-tehetséggondozó műsora Fotó: TV2

Molnár Ferenc Caramel 2015

Az ének iskolája énekes-tehetséggondozó műsora Fotó: TV2

Molnár Ferenc Caramel 2019

Fonogram díjátadó gála 2019 a RAM Colosseumban. Fotó: Schumy Csaba

Molnár Ferenc Caramel 2021

TV2 Neked énekelek gálaműsora Fotó: TV2

Molnár Ferenc Caramel 2022

Caramel az RTL Reggeli c. műsorában Fotó: Fülöp Dániel

Molnár Ferenc Caramel 2023

A TV2 csatorna Mutasd a hangod! – 1 adás Fotó: TV2

Exit mobile version