nlc.hu
Sztárok
Az egykori Nagy Ő, Tóth Dávid újra szerelmes

Ez a nő csavarta el az egykori Nagy Ő, Tóth Dávid fejét

A sportoló régóta keresi a párját, a hírek szerint most megtalálta.

Tóth Dávidnak egy igazán komoly kapcsolata volt nyolc évvel ezelőtt, az akkori párját el is jegyezte, ám a románc végül szakítással végződött. 2021-ben vele indult újra A Nagy Ő a TV2-n, ahol végül Szalai Laura személyében sikerült megismerkednie egy lehetséges társsal. Ez a kapcsolat is hamvába halt. A Kiskegyed információi szerint most megtört a jég, és a sportoló újra szerelmes. 

„Még nagyon az elején vagyunk ennek a kapcsolatnak, és szeretném egyelőre ezt megtartani kettőnknek. Később elképzelhető, hogy beszélünk majd róla, de kérnénk egy kis időt. Annyit mondhatok, hogy boldogok vagyunk” – nyilatkozta a Blikknek szűkszavúan Dávid. Egy nevét elhallgató ismerős ennél közlékenyebb volt. 

„Egy olyan hölgyet talált, akivel nagyon összeillenek, egy hullámhosszon vannak. Mivel a lány civil, Dávid egyelőre szeretné őt megóvni a nyilvánosságtól: tanult a múlt hibáiból, és féltve őrzi ezt a kapcsolatot. A barátainak sem mutatta még be a hölgyet, a szülei is csak a múlt hétvégén ismerték meg” – mondta Dávid egyik ismerőse a lapnak.

Tóth Dávid

Tóth Dávid (Fotó: Schumy Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top