nlc.hu
Sztárok
Így él most Utasi Árpi

Utasi Árpi, az ország mesemondója a mindennapjairól mesélt

A ma már 30-as éveiben járó fiút egy ország zárta a szívébe.

Utasi Árpi közel 17 éve vált az ország egyik kedvenc mesemondójává a szerbiai Csantavérről. A Csillag születik című műsorban feltűnt fiatal gyorsan belopta magát az emberek szívébe. És hogyan él most? Árpi jelenleg egy szabadkai gyárban dolgozik csoportvezetőként. A Bors megkereste, hogy a szerelmi életéről is kifaggassa. Mint kiderült, Árpi nem egy bulizós típus. „Nem panaszkodom, nem szoktam eljárni ismerkedni, vagy ilyesmi. Én inkább a sorsra bízom a szerelmet” – mondta a lapnak, majd arról is beszélt röviden, hogy hallhatjuk-e még a jövőben mesét olvasni.

„Nem gondolom, hogy mondok valaha mesét, bár soha ne mondd, hogy soha” – tette hozzá Árpi. 

Utasi Árpi

Utasi Árpi (Fotó: Rozmanitz Gábor)

Utoljára tavaly hallottunk róla

2023-ban szintén a Borsnak beszélt a munkájáról, illetve arról, mivel köti le magát a szabadidejében. 

„Szeptemberben lesz két éve, hogy Szabadkán dolgozom ennek a bizonyos cégnek. Csoportvezető vagyok, mondhatni asztalfőnök. Emellett a fő célom, hogy lerakjam a jogsit, az elméleti részen már sikeresen túl vagyok. A negyven kötelező gyakorlati órából húszat már levezettem. Mesét már nem mondok gyakran, nem fér bele a rohanós hétköznapokban. A munkára és a jogsira koncentrálok, ha pedig akad egy kis szabadidőm, sportolok. Focizom vagy úszom egy jót” – nyilatkozta Utasi Árpi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top