nlc.hu
Sztárok
Moldován András beszólt Balogh Petyának

Cápák között: Moldován András ezúttal cápatársának, Balogh Petyának szólt be

Természetesen a vállalkozókat is rendesen kiosztotta.

A Cápák között tegnapi adásában Kopácsi Péter és felesége, Vadász Maja egy egyedülálló esküvői vendégkönyv ötlettel álltak elő, a Memoringgel. A vállalkozók felhőalapú szolgáltatást nyújtanak a házasodni vágyó pároknak egy bérelhető antik telefonba szerelt kamera segítségével. A kagylós készülékek gyártására és külföldi terjeszkedésükre 40 millió forintot kértek a Cápáktól 10% tulajdonrészért cserébe.

Mint kiderült, Balogh Levente egy szülinapi bulin már találkozott a termékkel, de úgy tűnt, a fiatal pár találmánya először Moldován Andrásnak is megtetszett. Azonban a Cápák nem értettek egyet a Memoring vállalkozás 400 milliós cégértékével, ugyanis előző évben összesen 11 millió forint volt a házaspár nettó árbevétele. 

Moldován András

Moldován András

„Ez szemtelenség! 11 millió forint bevétellel idejönni, egy 400 milliós cégértéket bemondani, ez szemtelenség. Én ebben nem szívesen veszek részt egyébként – fogalmazott András, mire Balogh Petya megjegyezte, fél, hogy elveszítettek egy Cápát a vállalkozók. András természetesen csípősen vágott vissza:

Nyilván te potenciális befektetője vagy ennek a baromságnak, ugye?

András ezután a vállalkozókhoz fordult és őket is kiosztotta. „Az üzleti kultúrának egy része, hogy mit mondok, hogy mennyit kérek az árumért, a cégemért, a szolgáltatásomért. Ez egy kulturális kérdés. (…) Annyira kellemetlenül bántó… 400 millióra? Képzeld el azokat az embereket, akik dolgoznak azért, hogy legyen egy vállalatuk, akik tettek érte valamit, van árbevételük, kitaláltak valamit… Idejössz és azt mondod nekem, hogy ez a semmi 400 milliót ér… Tök kedves emberek vagytok, de valakinek egyszer nektek meg kell mondani, hogy ilyen öntelt, nagyképű, túlárazott, teljesen mindentől elszakadott módon, ez az én magánvéleményen, nem lehet idejönni énhozzám. Most mondom, mindenkiből ki fogok szállni, aki ilyen szemtelen módon, szemtelen cégértékkel ide jön.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top