15 évvel ezelőtt a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában tűnt fel Szabó Zsófi, a Nemzet Színészének, Szabó Gyulának a lánya. Az akkori 21 éves színésznőért egyből elkezdtek rajongani nem csak a nézők, de a férfiak is. Sok évig kusza szerelmi életével volt tele a média, majd édesapja 2014-es halála sok mindent megváltoztatott.
Zsófi akkoriban igazi mélységeken ment keresztül, sokszor eltűnt a rajongói elől, sőt külsejét is megváltoztatta és ikonikus hosszú, szőke haját, fiús tüsire változtatta. Állítólag, a sorozat készítőinek kérésére. Pár hónappal később Zsófi bejelentette, távozik a TV2-től és a konkurens csatornához, az RTL-hez igazolt. Rögtön a Celeb vagyok, ments ki innen! első szériájában szerepet vállalt, majd mélyvízbe dobta a csatorna, és az X-Faktor tehetségkutatójában lett Istenes Bence műsorvezetőtársa. A következő évben viszont kisebb pihenőre ment a műsorvezető és a leginkább kedvelt hobbijának, a lovaglásnak hódolt. Mint kiderült, ebben az időszakban a szerelem is beköszöntött az életébe.
Teljesen civil életet élek, szakítottam a nyilvánossággal. Hetente hatszor biztosan kijövök a lovardába. Igaz barátokra is sikerült szert tennem. Itt sportolók között vagyok, ahol senkit nem érdekel, ki is Szabó Zsófi, a celeb. Ez teljesen más világ. Mindennel együtt úgy napi három órát edzek. Ebben a melegben viszont elég kevesebb is. Nyaralni sem megyek, itt vagyok december óta mindennap. Erre vártam hat éve, nekem most ez a kikapcsolódás
– nyilatkozta Zsófi, aki akkor beszélt először most már ex férjéről. „Engedek az erőszaknak, és megerősítem: a hír igaz, valóban velem egykorú. De mivel még nagyon friss ez a kapcsolat, többet nem mondanék róla. Szeretném egyelőre megóvni a nyilvánosságtól.”
Pontosan 300 nap múlva, Zsófi kezét megkérte kedvese, Kis Zsolt, majd az RTL a visszatérését is bejelentette. A színésznő és vőlegénye a Nyerő Párosban mutatták meg, mennyire erős a szerelmük, majd a műsor végeztével az esküvőre is sor került. Igazi nagy lakodalmat tartottak Zsófiék, ahol 300 vendégre 15 szakács főzött. 2017 nyarán bejelentette, első gyermekével várandós. Az év végén meg is született Zsófi és Zsolti közös kisfia, Mendel. Zsófi ebben az időszakban már javában állandó műsorvezetője volt az RTL Reggelinek, és bár karrierje szárnyalt, magánélete kevésbé, ugyanis 2021-ben kiderült, elválnak gyermeke apjával.
Természetesen azonnal rengeteg hódolója akadt az egyedülálló anyának. Nyilvánosan udvarolt neki Fluor és Shane Tusup is. Végül az úszóedző lett a befutó, akivel szerelmük hatalmas lángon égett és egyik pillanatról a másikra aludt ki, miután már az eljegyzés is megtörtént. Zsófi ezt követően kijelentette, lemond a szerelemről és azóta sem tudni, lépett-e új férfi az életébe.
A változás azonban ismét eljött, ugyanis decemberben kiderült, 9 év után távozik a Reggelitől.
16 éve vagyok munkavállaló és 10 éve vezetem a cégeim. Most tartok egy kis szünetet, de azon vagyok, hogy a lehető legjobban alakuljon a jövőm. Az elmúlt két évben már megfordult a fejemben, hogy változást szeretnék, új kihívásokat, de a stáb szeretete és az a lehetőség, hogy bárkivel, bármikor, bármiről beszélgethetek, egy nagyfokú szabadságot adott nekem. És egy ideje ez megváltozott. Úgy érzem, elfáradt most ez a lelkesedés egy kicsit a részemről
– mondta a távozásakor Zsófi.
A minap kiderült, sok év után visszaigazol az anyacsatornájához, a TV2-höz, ahol a Mokka egyik műsorvezetője lesz.
Szabó Zsófi és édesapja, Szabó Gyula. (Fotó: Gálos Mihály Samu)
Szabó Zsófi a Jóban Rosszban című sorozatban 2009-ben. (Fotó: TV2)
Szabó Zsófi és családja. (Fotó: Ványi Ákos)
Szabó Zsófi 2010 (Fotó: Szabó Lilla)
A Nagy Duett című showműsor 3. élő adása. (Fotó: Szabó Lilla)
2014-ben. (Fotó: Schumy Csaba)
Szabó Zsófi az RTLII After X című műsorának műsorvezetőjeként. (Fotó: Kovács Tamás)
X-Faktor 2014 tehetségkutató verseny (Fotó: Nagy Zoltán)
Szabó Zsófi és férje, Zsolti (Fotó: Rozmanitz Gábor)
Szabó Zsófi várandósan (Fotó: Birton Szabolcs)
Szabó Zsófi és férje, Zsolti (Fotó: Nagy Zoltán)
RTL Reggeli (Fotó: Olajos Piroska)
2022-es Just Clear Fitnesss Életmód Award díjátadó (Fotó: Birton Szabolcs)
(Fotó: Birton Szabolcs)