nlc.hu
Sztárok
Voksán Virág luxusotthona

Így néz ki belülről Voksán Virágék luxusotthona

Párjával nagyon ügyelnek a tisztaságra.

Voksán Virág és családja két és fél éve költöztek be új otthonukba. A mesés ingatlan minden igényüket kielégíti. Virágnak a két gyerek és az öt kutya mellett állandóan van mit csinálnia, ám a sok feladatra nincs egyedül: a férje általában átvállalja tőle a főzést. A lemezlovas és kedvese, László lassan 10 éve alkotnak egy párt. 

„Noha a ház évek óta megvan, annyi munkánk volt vele – tervezés, felújítás, kivitelezés –, hogy bőven a Covid után tudtuk csak beköltözni. Viszont ez olyan minőségi változást hozott az életünkbe, amiért nem lehetünk elég hálásak. Imádjuk az otthonunkat! Bár a férjemnek is nagyon jó ízlése van, nőként, érthetően, nekem kicsit még több szépérzékem van, mint neki, tehát én álmodtam meg a dizájnt, viszont Laci volt az, aki már csak a szakmájából kifolyólag is tökéletesen megvalósította azt. Mindezt nagy egyetértésben, köszönhetően annak, hogy ugyanolyan az ízlésünk. Mondjuk, a minimalista stílust két gyerek mellett nem könnyű fenntartani… De nekem és Lacinak is fontos, hogy az otthonunk szép és rendezett legyen, hogy minket tükrözzön, így ha kell, naponta tartok a gyerekeknek hegyi beszédet”mesélte a story.hu oldalán az édesanya, majd így folytatta:

Voksán Virág, Valentényi László

Voksán Virág és párja, László. (Fotó: RTL)

„A takarításért meg persze én felelek. Sokan meglepődnek, amikor kiderül, nincs bejárónőnk, de nekünk ez a komfortos. Nem szeretnénk egy idegent a házban, például ezért nincs bébiszitterünk sem. És a férjem nagyon rendes, általában ő főz, szóval arra nincsen gondom. Fő a munkamegosztás, és csak halkan jegyzem meg, ez a hosszú házasság egyik titka!”

A sztár azt is elárulta, hogy a gyerekeinek jó példát szeretnének mutatni abból a szempontból is, hogy mennyire oda kell figyelni az értékekre. „Sokat rágom a gyerekek fülét, hogy vigyázzanak a dolgaik­ra, hogy ne tegyék tönkre a szobájukat, ne rajzoljanak a falra, ne karcolják fel a parkettát. Beni ötéves, Vivi négy lesz, és bízom benne, hogy előbb vagy utóbb hallgatni is fognak rám, vagy hogy ellesik, hogy mi az apukájukkal hogyan óvjuk az értékeinket” – tette hozzá Virág. Kattints ide a házról készült fotókért! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top