Hivatalosan is nyugdíjas korba léptél. Ez megvisel téged?
Egyáltalán nem foglalkoztat, hogy hány éves leszek, sőt, néha még én is rácsodálkozom. Kimondhatom, nem érzem magam 66 évesnek, fizikailag és szellemileg meglehetősen intenzív életet élek.
Ezt a bókot általában nők kapják, de rólad is elmondható, simán letagadhatnál jó pár évet. Mi a titkod?
Szerintem ez sok mindenből áll össze. Fontos, hogy milyen életviteli és táplálkozástani célokat tűzünk magunk elé, de a legfontosabb a tudatosság. Eljön egy bizonyos életkor, amikor elkezded tanulmányozni a világot és a világban magad. Például, hogy milyen hatással vannak rád bizonyos élelmiszerek. Felismered, hogy a mozgás nélkülözhetetlen. 50 fölött elindul egyfajta alakváltozás, amit el kell elfogadni, de ha erre képtelen vagy, tudni kell alakítani rajta. Fontos, hogy úgy nézz ki, ahogy jól érezd magad. Nem a trendek, hanem a közérzeted miatt. Nem a plasztikai műtétek sorozatára gondolok – amit egyébként a nőknél sem tudok elfogadni. A Hamletban hangzik el ez a mondat:
Isten adott egy arcot, és csináltok másikat. Miért? Az nem véletlen, hogy milyen külsővel születünk erre a világra. Az öltözködéssel kapcsolatban is hasonló a véleményem. Minden korosztálynak meg kell tanulni, mi a korához és az alkalomhoz illő viselet. Ötven fölött egy ünnepélyes vagy komolyabb protokolláris eseményre nem megyek pólóban és edzőcipőben. Hasonlóan a sapka- és a kalap-kérdés is. Egy bizonyos kor felett nem hordunk baseball sapkát, egy elegáns kalap sokkal jobban mutat a férfiakon. Nyilván ezt szeretném a gyerekeimnek is átadni: vannak dolgok, amiknek megadjuk a módját.
Kaszás Géza otthonában (Fotó: Olajos Piroska)
Életmód tekintetében, mi az, amin változtattál az elmúlt években?
Húsvét közeledtével tartottam a 40 napos böjtöt. A katolikus hagyomány szerint vasárnaponként lehetne húst enni, de én majd csak Húsvétkor veszek magamhoz húst. Fura módon az, hogy nem ettem húst, csak néha halat és sajtot, egyáltalán nem viselt meg. Nem véletlen, hogy a böjti időszakokat a vallásokban rögzítették. Érdemes betartani őket, mert ezer éves tapasztalat, hogy az emberek javára válnak. Emellett találtam egy olyan mozgásformát, ami hasonló a jógához, igazából egy pár perces itthoni átmozgatás, amit, ha naponta megcsinálsz, akkor elképesztő hatásai vannak. Ez nem arról szól, hogy izmot növelsz. A bennünk működő energiaáramlások a kor előrehaladtával kuszábbá válnak, gyengülnek, ezzel a néhány gyakorlattal viszont visszarendeződnek. Anélkül, hogy bármi különösebbet kellett volna tennem, elkezdtem fogyni és nagyon jól aludtam. Határozottan érzem, hogy bevált. A nyugdíj nem arról szól, hogy ne csinálj semmit és vonulj ki a kertbe kaparászni, hanem arról, hogy intenzíven dolgozz és végezd el azokat a munkákat, amit neked kell elvégezni, de eddig nem volt rá lehetőséged.
Említetted Istent és a böjtöt is. Mennyire van jelen az életedben a hit?
Hívő ember vagyok, akkor is, ha nem jutok el minden héten templomba. Amikor időnk engedi és a lelkünknek nagyon hiányzik, akkor ott vagyunk a feleségemmel és a gyerekekkel.
Már tavaly is beszéltél róla, hogy a hazai kultúra nem a fénykorát éli, ezáltal kevesebb a munka is. Ez változott azóta?
Sajnos nem. A világban zajló események hatása alól nem vonhatjuk ki magunkat. Ilyen a szomszédunkban zajló háború is. Én a kárpátaljai magyarokért aggódom nagyon, ahogy aggódtam korábban is, és nem az oroszok miatt. Ilyen még az országnak járó pénzek visszatartása is, ami miatt kevesebb jut a kultúrára.
A világot nem lehet kizárni az életünkből, de fontos, hogy legyen véleményünk róla, amit én művészemberként tudok csak megfogalmazni. Színészi munkám most nincs sok, ami nem feltétlenül baj, mert adok én magamnak feladatot, de sajnos a kultúrának az a szelete, amit én képviselek, egyre nehezebben kap teret. Ez számomra riasztó.
Vannak irodalmi és történelmi előadásaim, melyek nagyon lelkesítőek, vagy éppenséggel komoly érzelmeket váltanak ki, de sajnos nagyon nehéz megtalálni a befogadó intézményeket. Pedig a kultúra, a haza nem az épületekben, hanem a lélekben van. A lelket táplálni kell, a hitet erősíteni, fenntartani, hogy a kis közösségek és velük a legnagyobb közösségünk, a hazánk megmaradjon.
Idén 25 éve, hogy debütált a Receptklub. Milyen érzés erre visszagondolni?
Nagyon szerettem azt a műsort, annyira az életem része volt, hogy úgy is maradt. Ha Lázárral hívnak minket valahova, ami legyen falunap vagy gasztroműsor, olyan, mintha még mindig napi szinten csinálnánk. Ez még számomra is hihetetlen, a köztünk lévő kapcsolat semmit sem változott. Úgy gondolom, ez Lázárnak és nekem is egy fontos találkozás volt. Egy nagyon egyszerű és jó műsor, amit a néhány magát értelmiséginek gondoló ember megpróbált lekezelni – mert azon a bizonyos kereskedelmi csatornán volt látható. Mi azonban a műsorba belecsempésztük a kultúrát. Lázár a maga területéről, én pedig az enyémről. Folyamatosan ment a poénkodás, de ugyanakkor minden adásban elhangoztak fontos dolgok is. Az a fajta összetartó erő, ami köztünk van, nagyon különleges. Ugyan Lázár még nálam is elfoglaltabb, de sokszor találkozunk és jó a kapcsolatunk. A a mai napig számos rendezvényre hívnak bennünket.
Kovács Lázár és Kaszás Géza a Receptklubban (Fotó: x Archívum Story-Best)
Otthon mennyire csillogtatod meg a főzőtudományodat?
Időnként megcsillogtatom: amikor megkérdezem Zsuzskát, kell-e segítség, és azt mondja, vágd össze a hagymát, nem gond, az nagyon megy, hiszen annak idején megtanultam Lázártól. De természetesen vannak ételek, amiket én csinálok szívesebben.
Ha már említetted a feleségedet: 21 éve vagytok házasok. Mi a hosszú kapcsolat titka?
Mind a kettőnknek teljesen más az érdeklődése, munkája. Én vagyok a színész, az álmodozó, az ő világa pedig a számok, a praktikus megoldások, amihez nagy koncentrációra van szükség. Ez két külön világ, és mindketten teljes odaadással éljük a magunkét, amit természetesen mesélés szinten meg is osztunk egymással. Gondolom, hogy esetünkben az ellentétek vonzzák egymást. Emellett a nevelésben és a házirend felosztásában nagyon jól működünk együtt.
A két gyereketekkel, Nimróddal és Lillával – akik kiskamasz és kamaszkorban vannak – mennyire nehéz az élet?
Az ember próbál felkészülni a különböző időszakokra, de nem lehet. Hála istennek nagyon szoros a kapcsolat a családban. A mai napig vannak olyan közös programok, amik alól nem akarnak kibújni a gyerekek, miközben már a saját szárnyaikat is bontogatják. Nimródnál elindult a leválás: Pestre jár gimnáziumba, önállóan választ magának sportot. Az nagy boldogság, hogy erős a kapcsolat négyünk között, ami szerintem a későbbiekben is megmarad. Természetesen muszáj lesz majd elengedni őket. Erős belső világuk van, de még igyekszünk őket terelgetni, tapasztalatainkat időben átadni. A gyerekek sok mindent átvesznek a szülőktől – mozdulatokat, hanghordozást, bizonyos látásmódot, hogyan reagáljanak a világból érkező ingerekre, mégis hamar megmutatkozott a saját természetük.
Kaszás Géza a konyhában (Fotó: Schumy Csaba)
Milyen a viszony kettejük között?
Tipikus báty-húg kapcsolat. Vannak pillanatok, amikor jó elnézni őket, olyan jól elvannak. Majd Nimród, a nagyfiú jól lekezeli Lillát, aki persze keményen védekezik. Gondolom, ez később háttérbe szorul és marad az erős kötelék.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Írtunk egy nemzeti szimfonikus művet, egy 73 perces oratóriumot, és lehet, hogy idén sikerül végre bemutatni. A Szent Koronánk ihletett meg bennünket. Eddig több munkacímet adtunk neki, a jelenlegi – Archiregnum Hungarikum. A téma nagyságához, jelentőségéhez méltó bemutatót szeretnénk, egy hatalmas kórussal és egy szokatlanul nagy szimfonikus zenekarral. Egy komoly koncert ma már nem nélkülözheti a vizualitást, amire a bemutató során mi is nagy hangsúlyt fektetnénk. Hiszek ebben a műben és hiszem, hogy segítünk vele a nemzetünknek.
