Komoly döntések elé állították a terapeuták a párokat a Házasság első látásra című műsorban. A férjek és feleségeknek elkellett dönteniük, akarják-e folytatni párjukkal az ismerkedést. A döntések meglepő eredményeket hoztak.
Petra és Andris kívülről úgy tűnik, még mindig nem kerültek egy hullámhosszra. Andris az elejétől emlegette, felesége nem az esete és nemcsak durva szavakkal bántotta, de nyilvános flörtölésbe is kezdett más lányokkal. Éppen ezért egy cseppet sem volt meglepő, hogy Petra úgy döntött, kiszáll ebből a kapcsolatból, majd Andris is elmondta, ő hogyan gondolja ezt.
Én ebben szeretnék tanulni magamtól, szeretnék tanulni tőled és ettől az egésztől. Az én döntésem az, hogy vele.
A következő páros, akiknél nehezen lehetett előre megjósolni, mi lesz, az Bogi és Geri. Bogi nem mindig bánt szépen férjével, aki egy pontig nagyon türelmesen kezelte ezt. Végül pár napja egy hatalmas vita után Geri kitáncolt a kapcsolatból. Ezt követően a terapeuták segítségét kérték és úgy tűnt, rendeződnek a viszonyok. Mielőtt elárulták volna, mire jutottak, kő-papír-ollóval döntötték el, ki kezd.
„Végig gondoltam, a kezdetektől, hogy a Bogi hogyan állt ehhez az egészhez, hova jutottunk, min mentünk keresztül, meg hogy most hol tartunk. Azt is megnéztem, Bogi mi az, amit igazából szeretne” – magyarázta Geri, aki amellett döntött, hogy szeretne a felesége mellett maradni. Őt követte Bogi.
Mérlegelnem kellett a saját mentális állapotomat, mert túl sok évet fecséreltem el arra, hogy nem figyeltem a testem jelzéseire, illetve arra, hogy ha úgy érzem, hogy valami nem jó, inkább általában kisétálok a dolgokból. Elég sok mindent mérlegeltem, azt is, húzzuk-e egymás idejét.
Végül Bogi és arra szavazott, folytassák a kapcsolatot, ezzel pedig hatalmas mosolyt csalt férje arcára.