Ha Bodrogi Gyula nevét halljuk, valamennyiünknek az jut eszébe, hogy elképesztő kitartása és akaratereje van. Bár a művészek többségére igaz az az állítás, hogy nem szívesen vállnak el a színpadtól, a ma 90 éves Bodrogi úgy dolgozik, mintha nem számítana az idő múlása.
Fotó: TV2
Eredetileg más célok vezérelték
A ma már Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze 1934-ben látta meg a napvilágot. Apukája vadász volt, Gyula pedig lelkesen követte édesapját; nyomdokaiba ugyan nem lépett, de a vadászat, mint hobbi, végig kísérte az életét. Kevesen tudják, hogy gyerekként egyáltalán nem foglalkoztatta a színészi pálya. Matematika-fizika tanár szeretett volna lenni, aztán valami oknál fogva, mégis művészeti irányba indult el.
Életemben soha nem csináltam semmit úgy, ahogy akartam. Az élet mindig jött, és valamire azt mondta: ezt csináld! Például matek-fizika tanár akartam lenni, nem színész… Egyébként a színház is abszolút matematika. Pont annyira pontosnak, logikusnak kell lennie
– nyilatkozta pár éve Bodrogi. Végül először a néptáncosok életébe lesett bele, 1951-től három évig a SZOT együttesének szólótáncosa volt. 5 évvel ezelőtt meglepő dolog derült ki róla, ami még bőven a karrierje kezdete előtt történt. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tette közkinccsé azt a 1989. májusi titkos jelentést, amelyből kiderül, hogy a ma 90 éves színész szereltette le a vörös csillagot a János-hegy tetején álló Erzsébet-kilátóról.
Ez így helytálló, de nem a rendszer ellen harcoltam, az már amúgy is az utolsókat rúgta abban az időben, csupán tetszetősre akartam formálni egy épületet, amelyet kezelésbe kaptunk. Az a nagy vörös csillag marha ronda volt
– mondta szórakozottan a dokumentum kikerülése után, hozzátéve, nem csodálkozik, hogy akciójuk bekerült az állambiztonsági aktába.
Így lett színész
A néptáncos időszakának lezárása után, 1954-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova eredetileg azért ment, mert rendező szeretett volna lenni. Az élet itt ismét közbe szólt: mivel nem indult el a szak, átkerült a színészképzőbe. Négy évvel később lediplomázott és a József Attila Színházhoz szegődött, amelynek 20 évig volt az oszlopos tagja. 1982-ben a Vidám Színpad fogadta tárt karokkal, ahol több szerepben is megmutathatta tehetségét: színészként, művészeti igazgatóként, igazgató-rendezőként, 1996 és 2002 között a Vidám Színpad Kht. ügyvezető igazgatójaként, majd 2002-ben a Vidám Színpad örökös tagjává választották. Végül 2003-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek azóta is tagja.
Közben kitekintett a filmszínészek világába is, ahol szintén remekül helytállt. Több nagysikerű alkotásban szerepelt, a legemlékezetesebb azonban a 2000-es évekre tehetők. Játszott A mohácsi vész, az Üvegtigris, a Magyar vándor, a Világszám! című filmekben. Na, de miről ismerik az egész országban kicsik és nagyok is? Az ő rekedtes hangján szólalt meg Süsü, a jószívű egyfejű sárkány.
Máig hódol hobbijainak
Mint említettük, közel állt hozzá a vadászat, ahogyan a főzés is. Két kedvenc hobbijáról könyvet is írt, A vadász néha főz címmel, amiben a legkedvesebb vadásztörténeteit és kedvenc receptjeit gyűjti össze. Köztudott, hogy a színész 12 éves kora óta rajongója és hűséges szurkolója a Ferencvárosi Torna Clubnak. Tavaly pedig 77 év rajongás után az a megtiszteltetés érte, hogy a KÍ Klaksvík elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjén a Groupama Arénában ő végezhette el a kezdőrúgást.
Bodrogi Gyula sikereit, kiváló munkáit, emlékezetes pillanatait sokáig lehetne sorolni. Azonban ahogy cikkük elején is említettük, manapság arról beszél a legtöbbet, akárhány esztendős is, eszébe sem jut, hogy bárminek is véget vessen. 2019-ben még arról beszélt, habár vele is előfordul, hogy betegeskedik időnként, eddig mindig meggyógyult: „Rengeteg hibám van, problémáim, bajaim persze, de egy cseppet sem érdekel. Ha mégis valami baj van, elmegyek, kijavítanak, legalábbis eddig mindig sikerült. De az is igaz, hogy nem gyakran voltam és vagyok beteg, hála az égnek.” Az elmúlt két év azonban nem kímélte: komoly betegségekből állt fel. 2021 év végén életmentő műtéten esett át, pár hónappal később pedig sérvéből felépülve, bevizesedett tüdővel ismét orvosi segítségre szorult. Felépülése után a következőket mondta:
Remekül vagyok. Majdnem meghaltam, de Merkely professzor úr visszahozott. Újraszülettem, két születésnapot fogok már ünnepelni.
Nem fogjuk látni visszavonulni
A színművész nem győzi hangsúlyozni, hogy dacára az egészségügyi nehézségeknek, esze ágában sincs felhagyni élete két szenvedélyével: a dohányzással és a szerepléssel.
Bodrogi hosszú évtizedek óta dohányzik, és még a korábbi egészségi problémái sem bírták rá, hogy felhagyjon vele. Tavaly kijelentette, ezt a gondolatot még csak fontolóra sem veszi. „Nem áll szándékomban letenni. Jólesik rágyújtani, megnyugtat. Eddig sem okozott problémát, és erre a kis időre már minek kínozzam magam ilyenekkel. Szerintem a halálomig cigarettázni fogok. Az elmúlás így is, úgy is bekövetkezik egyszer, ha dohányzom, ha nem.”
Ami pedig a színészetet illeti, „Az is jó az én koromban, hogy érzem, szükség van rám, számítanak rám, hogy még egyáltalán dolgozhatok. Szeretek bemenni a színházba, szeretek a rendezőkkel, kollégákkal együtt lenni, beszélgetni. Életem a színház, a színpad. Őszintén megmondom, amikor fiatal voltam, az ötvenévest bácsinak, a hatvanévest aggastyánnak láttam, ezt ma már egész máshogy gondolom, mert én se bácsinak, se aggastyánnak nem érzem magam. Beszéltem már róla, milyen szerencsém van, a felmenőimtől, főleg a nőktől jó géneket örököltem, hosszú életűek voltak. És ha már nők: szoktam mondani, hogy mindent nekik köszönhetek. A nővéremnek, a húgomnak, a dédnagymamámnak, aki 96 évesen halt meg, egyik nagymamámnak, akinél nem létezett lehetetlen, mindig azt mondta, »ezt megoldjuk«. Az édesanyámnak köszönhetem, hogy megszülettem, az első feleségemnek, Törőcsik Marinak, hogy hamar ismert színésszé váltam, Voith Áginak Ádámunkat. Angélával negyvenöt éve vagyunk együtt, neki azt köszönhetem, hogy jól érzem magam.”
Nem olyan régen beismerte, nem érinti jól, hogy a mai napon 90 éves lett. Pláne azért, mert ha rajta múlna, 120 évig is élne.
Nem szeretem ezt a kilencvenes számot. Sajnos nem lehet mit csinálni vele, de utálom kimondani, hogy kilencvenéves vagyok. Helyette azt válaszolom: „1934-ben születtem, tessék kiszámolni!”
