nlc.hu
Sztárok

Frohner Fecó: „Vágyom a női energiára, szeretetre és arra, hogy valaki komolyan felkeltse az érdeklődésemet”

Mint mondja, előbb rendbe kellett tennie magát.

Frohner Fecó, a sztárok fodrásza, jó ideje erősíti a szinglik táborát. Tavaly még a Celebrandiban is szerepelt, hátha a műsor meghozza neki a szerelmet. Nem így lett, de akkor még ezt nem is bánta. 

Frohner Fecó

Fotó: Trenka Attila

 „Egyáltalán nem érzem magam boldogtalannak azért, mert egyedül vagyok. Voltam már úgy párkapcsolatban, hogy magányos voltam, az mennyivel szomorúbb dolog” – nyilatkozta februárban Fecó. Most viszont úgy érzi, eleget dolgozott magán ahhoz, hogy mások felé is nyitni tudjon. 

Egyébként egyáltalán nem vagyok rágörcsölve erre a kérdésre. Sőt. Az elmúlt években inkább magamat építettem, sokkal magabiztosabb lettem, és már nem félek kezdeményezni sem. Míg korábban féltem a visszautasítástól, nem szerettem eléggé önmagam, addig most már egyedül is teljes vagyok. Ismerem a saját működésemet, igényeimet és azt, hogy milyen nőre, társra vágyom. Persze ezt paraméterekben nehéz összefoglalni, de vágyom a női energiára, szeretetre és arra, hogy valaki komolyan felkeltse az érdeklődésemet. Készen állok arra, hogy elköteleződjek!

 – magyarázta a Story magazinnak Tóth Andi fodrásza. 

Ő is elismeri, azzal, hogy minél többet szerepel a tévében, a saját dolgát nehezíti meg. „Néha hátránynak érzem, hogy ismert vagyok, mert idealizált képe van rólam az embereknek. De a bohókás, viccelődő énem csak egy szelet a ’Fecó tortából’. Van egy komolyabb, visszahúzódó énem is, és bizony olyan is, aki csöndre, nyugalomra, elvonulásra vágyik az állandó pörgés helyett.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top